Gólt kellene rúgnia a kirakatcsapatnak

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.04.10. 23:38
Címkék
Nagy izgalmak várhatók kedd este Valenciában, ahol a hazaiak remek pozícóban várják a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján az angol Chelsea gárdáját. Az 1–1-es londoni eredmény következtében a vendégeknek támadniuk kell, mert a gól nélküli döntetlen a spanyolok továbbjutását jelentené.

„Győzni megyünk Valenciába” – mondta Ashley Cole, a Chelsea angol válogatott balhátvédje, de tulajdonképpen bármelyik csapattársa szájába is adhatták volna ezt a nyilatkozatot. Az angol gárda játékosainak önbizalma alaposan megnőtt a múlt szerdai összecsapás óta, amely után általános letargia uralkodott a Stamford Bridge környékén. Az 1–1-es remit hatalmas csalódásként élték meg a „kékeknél”, ám azóta nagyot változott a helyzet: a bajnoki címvédő a Premier Leagueben 1–0-ra legyőzte a Tottenhamet, míg az éllovas Manchester United 2–1-re kikapott Portsmouthban, így a dél-londoniak három pontra megközelítették a listavezetőt. Az optimizmus nemcsak ebből fakad, hanem abból is, hogy több hónapos sérülése után visszatért a csapatba Joe Cole. A szintén angol válogatott kreatív középpályás a Tottenham ellen ugyan mindössze hét percet futballozott, de az is elképzelhető, hogy Valenciában már a kezdők közé nevezi José Mourinho, a Chelsea menedzsere. A portugál edző bízik csapatában, többször is hangsúlyozta, hogy együttese bármely európai élgárda otthonában képes nyerni, s ez alól a Valencia sem kivétel. „Gólt biztosan rúgunk majd, a kérdés csak az, hogy mennyit. Nagyon jó csapat a Valencia, de mi jobbak vagyunk. Ha azt játsszuk, amit tudunk, akkor továbbjutunk” – jósolta a kirakatcsapat mestere, majd nem felejtett el a bajnoki riválisnak, a Manchesternek sem üzenni: szurkol nekik a Roma ellen, és szeretné, ha a „vörös ördögök” továbbjutnának olasz vetélytársuk ellen. ½

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
4 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
10 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
27 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
31 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
34 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
45 perce
Ezek is érdekelhetik