A nagy esélyes a Veszprém

S. J.S. J.
2007.04.10. 23:38
Címkék

A hét végi férfi Magyar Kupa négyes döntőjének nagy esélyese az MKB Veszprém, amely gyakorlatilag hazai pályán, Balatonfüreden mérkőzik vetélytársaival. A Syma-csarnokban kedden megrendezett sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Budapest Bank-ZEB trófeájáért a szombati elődöntőben a 16-szoros MK-győztes MKB Veszprém a PLER-Airporttal (14 óra), a Dunaferr SE pedig a CarbonexTatabányával (16.15 óra) csap össze. A címvédő Pick-Szeged nem jutott be az elődöntőbe, mert a nyolcaddöntőben kiverte a Tatabánya. Nagy meglepetés lenne, ha vasárnap nem a Veszprém és a Dunaújváros vívná a finálét, erről tanúskodtak a Tromos, valamint a Tatabánya képviselőinek esélylatolgatásai is, hiszen mindketten a KEK-indulást érő harmadik hely megszerzését tervezik. A Sport1 tévécsatorna a Tatabánya–Dunaferr meccset szombaton felvételről, a vasárnapi finálét élőben közvetíti. Sinka László, a szövetség főtitkára elmondta: „A kupadöntő minden évben a sportág ünnepe, melynek fényét immár rendszeresen emeli a Budapest Bank támogatása. Biztos, hogy újra nagyszerű mérkőzéseket láthatunk, és a csodálatos balatonfüredi sportcsarnok közönsége, valamint a televíziónézők remekül szórakoznak majd.”

Legfrissebb hírek

Christian Pulisic megszólalt a sérüléséről

Foci vb 2026
8 perce

Amerikai pite: ezúttal tényleg bemutat a világnak az USA? – a 2. játéknap vb-kibeszélője

Foci vb 2026
29 perce

Paraguayi kapitány: leiskoláztak bennünket

Foci vb 2026
49 perce

Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdákat és stoplis cipőket loptak az angol válogatottól Kansas Cityben

Foci vb 2026
1 órája

Pochettino: Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, nem akartam rizikózni

Foci vb 2026
1 órája

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Az USA felül-, Paraguay alulmúlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik