Pihenhet a fél Roma

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.04.06. 23:32
Címkék

A Manchester United elleni győzelem után a Roma a tizenharmadik Cataniával csap öszsze az olasz bajnokság 31. fordulójában. A mérkőzést semleges pályán, a Lecce stadionjában, zárt kapuk mögött rendezik meg. A papírforma szerint a meccs esélyesének számító rómaiak számára már szinte biztos a második hely megszerzése, ezért Luciano Spalletti, a farkasok vezetőedzője taktikai okokból várhatóan pihenteti a kisebb izomhúzódással bajlódó Francesco Tottit. A góllövőlista élén álló Totti mellett valószínűleg Daniele De Rossi, Rodrigo Taddei és a román Cristian Chivu sem lép pályára szombaton a Serie A legtöbb gólját kapó szicíliaiak ellen. A hiányzókat Francesco Tavano, a svéd Christian Wilhelmsson és a Manchester ellen győztes gólt szerző, montenegrói Mirko Vucsinics pótolhatja. A fővárosi csapatnak szüksége is lesz a kipihent játékosokra a keddi BL-negyeddöntő visszavágóján, mert az egygólos előny ellenére roppant nehéz dolga lesz az olasz klubnak, ráadásul Simone Perrotta eltiltása miatt nem is játszhat majd az Old Traffordon. A Bajnokok Ligájában szereplő másik olasz gárda, a Milan a bajnokság meglepetéscsapatát, az Empolit fogadja. Kiélezett összecsapás várható, mivel mindkét gárda célja a BLindulást érő hely elérése. Carlo Ancelotti együttesének nincs sérültje, ezért a szakember legerősebb tizenegyét küldheti pályára – igaz, olasz lapértesülések szerint a müncheni meccset sárga lapjai miatt kihagyni kényszerülő Alberto Gilardino csak a cserepadon kap helyet, és a milánóiak az influenzájából felgyógyuló brazil Ricardo Oliveirával és Ronaldóval kezdenek majd. Na de essen szó a bajnokesélyesről is: a Serie A-t húsz pont előnnyel vezető Internazionale a pontlevonása miatt a kiesőzónából menekülő Reggina otthonába látogat. Marco Materazzi eltiltása miatt nem lesz ott a találkozón, viszont a svéd Zlatan Ibrahimovic ismét tagja lesz a kezdőcsapatnak. A bajnoki címtől már csak karnyújtásnyira lévő kék-feketék a tavalyi szezonban 4–0-s győzelmet arattak Reggio Calabriában, ami nem túl biztató előjel a hazaiak számára.

Legfrissebb hírek

Klasszis kenusokkal a soraiban utazik a magyar csapat a sárkányhajó-vb-re

Kajak-kenu
12 perce

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
15 perce

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
40 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
1 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
1 órája

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
1 órája

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
1 órája

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
1 órája