Dicsőséges forradalom(2)

Folytatás a 2. oldalról

ágyút” azért magukhoz édesget tek, igaz, Thierry Henry, Patrick Vieira vagy éppen Fredrik Ljungberg Londonban futja, futotta legjobb formáját).

Ha már fentebb szóba kerültek az anyagiak: mivel a szigetországban a menedzser dönt az igazolásokról, nyugodtan Wenger számlájára írhatjuk, hogy 1996 óta az Arsenal 160 millió fontot adott ki játékosvásárlásra. Nem kis pénzről van szó persze, de ha hozzátesszük, hogy a Chelsea-t dirigáló kollégája, José Mourinho csak az elmúlt két évben több pénztől szabadította meg Roman Abramovicsot, akár kalapot is emelhetnénk a francia szakember takarékossága előtt.

Nem meglepő, hogy megannyi sikere mellett arra különösen büszke, hogy a Wenger–Ferguson párharc jelenleg 13–11-re áll (a kilenc döntetlen ez esetben nem oszt, nem szoroz). A 13. strigulát ez év január 21-én húzta be, az Arsenal úgy nyert 2–1-re, hogy Wayne Rooney góljával egészen a 83. percig vezettek a vendégek, aztán jött Robin van Persie, majd az utolsó pillanatban Henry, és Wenger örömében akkorát dobbantott, hogy kis híján megdöntötte a magasugrás világrekordját. Itt jegyezzük meg: Ferguson másnap repült Budapestre, a ferihegyi landolást követően csak az volt a kérése, hogy a londoni vereségről ne faggassák…

Az említett 13 mellett 334 diadalt ért el eddig az Arsenal „örökös” edzője, s mivel 606 mérkőzésen állította össze a kezdő tizenegyet, a 347 győzelem már önmagában főhajtást érdemel. Na, ehhez fűzzük hozzá: 1997 óta nem produkáltak olyan idényt az „ágyúsok”, hogy ne végeztek volna a Premier League első, esetleg második helyén és/vagy ne jutottak volna valamelyik kupasorozat döntőjébe. Amióta beindult a Wenger-henger, három bajnoki, négy FA-kupa, valamint négy Charity Shield-serleggel bővült az ereklyegyűjtemény. Természetesen az egyéni dicsőségek sem maradtak el: hazájában és Angliában is „kitüntetett” figyelem kíséri az öt nyelven folyékonyan beszélő szakvezető pályáját. Professzornak pedig nem azért becézik, mert két diploma is a fiókjában lapul, hanem azért, mert sokak szerint úgy érti a dolgát, mint senki más. Amit még feltétlenül a javára írhatunk, az az, hogy ő az egyetlen nem brit menedzser, aki a szigetországban duplázni tudott (értsd: egyazon évben ünnepelhetett bajnokságot és kupagyőzelmet), továbbá a tekintetben sincs párja, hogy a Premier League 1993 óta íródó története során kizárólag az ő csapata tudott veretlenül aranyérmes lenni. Igaz is, miért csodálkozunk ezen, amikor az

Arsenal-drukkerek számára az élet értelmét adó Arsene már évekkel ezelőtt kijelentette: lesz ő úgy PL-első, hogy nem kap ki az együttese.

Azért ne irigyeljük a londoniakat, tudniillik előbb-utóbb csak el kell gondolkodniuk azon:ami most történik velük, az mind szép és jó, de mi lesz Wenger után?