Császár a Viborgé

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2007.03.30. 01:48
Címkék

A válogatott és a Dunaferr SE irányító-balátlövője, a 22 éves Császár Gábor a Dunaújvárosban eltöltött kilenc évad után az ősztől a dán Viborgban folytatja pályafutását. A játékossal hároméves szerződést köt pénteken új csapata, amely a dán bajnokságban a harmadik helyen áll.

Császár külföldre szerződésével megbomlik a Dunaferr saját nevelésű, fiatal sora, amelyben olyan kitűnőségekkel együtt lett érett válogatott játékos, mint Grebenár Gábor, Zubai Szabolcs, Mikler Roland, Törő Szabolcs, Sándor Ákos vagy Dénes János.

A Vas megyei Kenyeriből származó Császár Gábort általános iskolás korában Celldömölkön Süle Nándor ismertette meg a sportág alapjaival. Mindössze 12 éves volt, amikor a kaposvári diákolimpián felfigyelt rá Imre Vilmos, az újvárosiak mestere, akinek hívására két évvel később a Dunaferrbe igazolt.

„Hála istennek nem kellett megbánnom elhatározásomat, mert a Dunaferrben remekül éreztem magam, sokat tanultam, és nagyon jó barátokra leltem” – mondta Császár Gábor, aki 2002-ben mutatkozott be az újvárosi NB Ies gárdában, amelyben a közönség kedvence lett. Két évvel később már a válogatottban is pályára lépett, tagja volt az Athénban olimpiai negyedik helyet szerző együttesnek. Azóta egyre fontosabb játékosa Skaliczki László keretének.

A dán Viborg előtt több külföldi klub, például a német Gummersbach is vadászott a lejáró szerződésű Császárra, ám ő egyelőre tanulni, fejlődni szeretne, hogy igazán érett kézilabdázóként vállalhasson még nagyobb kihívásokat. Úgy véli, tudása csiszolására éppen megfelelő lesz a Viborg, amely minden tekintetben szimpatikus neki. Császár csütörtökön Bene Gyula, a Dunaferr igazgatója kíséretében utazott Dániába, s az orvosi vizsgálat után pénteken írja alá viborgi szerződését.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
46 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
49 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
1 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik