Brutális döntetlen

Á. L.Á. L.
2007.03.29. 10:03
Címkék
Gyilkos tempójú meccsen rabolt pontot Belgrádban Portugália, ám a játéknap igazi nyertesei a lengyelek.

Jóllehet a Marakana telítettségében szerda éjszaka csöppet sem emlékeztetett a Megyeri útra (ahol Moldova volt a magyar csapat ellenfele), mégis felfedezhettünk némi párhuzamot a két aréna között: az ötödik percben Belgrádban ugyanakkora értéket mutathatott a zajszintmérő, mint Budapesten kora este – a magyar gólok esetében. Apró eltérés, hogy a Crvena zvezda csurig teli otthonában – Tiago Ivica Dragutinovicson felperdülő lövésével – a vendégek szereztek vezetést, ami morózus dünnyögésre késztette a fél százezer szurkolót.

Amitől a szerb újságírók leginkább tartottak, bekövetkezett, ám a „rémforgatókönyv” elmaradt, tudniillik a 37. percben Dejan Sztankovics sokadik – ezúttal jobb oldali – beívelésére Bosko Jankovics pompás ütemben érkezett a rövid sarokra, s kolibrit megszégyenítő „lebegést” követően öt méterről Ricardo hálójába bólintott.

Postafordultával jöhetett volna a portugál válasz, csakhogy Joao Moutinho négy méterről a bal alsó mellé tessékelte a labdát. A szombaton a belgák ellen fickándozó manchesteri szélsőt, Cristiano Ronaldót a bal szélen Igor Duljaj, a jobbon Ivica Dragutinovics borogatta (rúgta) fel előszeretettel, amivel rövid úton elejét vették a gyors portugál akcióknak, így a Scolari-alakulat távoli lövésekkel operált – hiába. Az apait-anyait beleadó szerbek sem jutottak egyről a kettőre, így maradt a döntetlen. Tévedés ne essék: „szalonreminek” ez brutális volt.

Legfrissebb hírek

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
17 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
20 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
48 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
54 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
59 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
1 órája

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
2 órája