Csakis a bátorság kifizetődő

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.03.28. 23:48
Címkék

Hétfőn még a szombati, Magyarország–Szlovénia mérkőzést értékelte a szakmai stáb Dunavarsányban, kedden azonban már csakis az Olaszország elleni szerdai, 14 órakor kezdődő találkozó (a helyszín a Bozsikstadion, a belépés ingyenes) volt fókuszban az U20-as válogatottnál. Róth Antal szövetségi edző igyekezett nyomatékosítani a labdarúgókkal: bátran fel kell vállalniuk a párharcokat, már csak azért is, mert az olasz futballisták Európában talán a leginkább keresik az egy egy elleni játék lehetőségét. Mi több, provokálják is... A délelőtti edzésen még posztok szerint, kis csoportokban gyakoroltak a labdarúgók, délután aztán már a csapatjáték csiszolásán volt a fő hangsúly. Ez volt az a tréning, amelyen először edzett teljes létszámban a keret, ugyanis jó néhány játékos pályára lépett az NB II vasárnapi fordulójában, és nekik értelemszerűen más felkészítésre volt szükségük, mint a szombaton szerephez jutóknak. Azzal mindenki tisztában van, hogy győzelem esetén Magyarország nyeri meg az Alpok–Adria-kupát, azonban az is biztos, hogy a sikerért nagyon meg kell majd küzdeni. Az ősszel a párharc első felvonásán Carpendolóban a magyar csapat rengeteg helyzetet dolgozott ki az első játékrészben, előnyt mégis csak a szünet után tudott szerezni Szalai Ádám révén. Az olasz gárda a meccs utolsó percében egyenlített, és ami fájó, mindezt emberhátrányban tette... Érdekes lehet még a kilencven perccel kapcsolatban, hogy előreláthatólag több helyen is változik a legutóbbi kezdő tizenegy: ennek oka, hogy noha a legfontosabb szempont a győzelem, Róth Antal valamennyi jelöltjét szeretné „éles” mecscsen látni. A magyarok várható összeállítása: Kemenes Szabolcs – Kiss Zsolt, Debreceni András, Kovács Zoltán, Varga Róbert – Szatmári Lóránd, Pintér Ádám, Korcsmár Zsolt, Laczkó Zsolt – Hrepka Ádám, Feczesin Róbert.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik