Melbourne 2007: doppingcsomag a hotelben

2007.03.27. 10:40
Címkék
Egyelőre van is, meg nincs is doppingügy a 12. FINA világbajnokságon, az ausztrál Melbourne-ben.
A kettősséget az okozza, hogy a Parkview Hotelben olyan kis csomagra bukkantak, amely kokainszármazékot, úgynevezett benzoilecgonint tartalmazott, viszont az eset megítélésében nem egyezik az ASADA és a WADA álláspontja.Előbbi, a helyi kormányintézménynek számító Ausztrál Doppingellenes Sportügynökség megítélése szerint nem világos, hogy ennek az amúgy tiltott anyagnak az előkerülése a doppingszabályok megsértését jelenti-e, amivel hivatalból foglalkozni kell, míg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexe alapján kábítószer felbukkanásakor egyértelműen doppingügyről van szó.A vita elvinek tűnik, ráadásul a konklúziótól függetlenül igazán nehéz lesz tettes(eke)t találni, aki tulajdonolhatta a szert. A hatóságok dolgát ráadásul az is nehezíti a doppingvétkesek lefülelésében, hogy a kritikus időpontban - amikor néhány nappal ezelőtt megtalálták a csomagot - az említett szállodában éppúgy tartózkodtak a világbajnokság előtt álló úszók, mint az egy hete a melbourne-i Ausztrál Nagydíjon résztvevő Forma-1-es autóversenyzők.
Legfrissebb hírek

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
48 perce

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
48 perce

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
49 perce

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
49 perce

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája