Borúlátó moldovai csapat

2007.03.27. 15:46
Címkék

Sűrű lesz a moldovai csapat programja, szerdai ellenfelünk ugyanis az Eb-selejtező előtt csupán egy nappal érkezik meg Budapestre, és a rövid pihenőt követően este hat órakor már a Szusza Ferenc Stadionban edz. Vendégeink borúlátó hangulatban várják a magyarok elleni mérkőzést, a hét végi, Málta elleni 1–1-es döntetlen után az ottani sajtó ugyanis ízekre szedte a csapatot. A találkozót utáni sajtótájékoztatón Igor Dobrovolszkij szövetségi kapitánya alig győzött magyarázkodni a gyenge játék és az arcpirító eredmény miatt. Nem lehet tudni, hogy a szerdai mérkőzésen milyen csapatot küld pályára, csak az biztos, hogy több helyen is változtat majd a Málta elleni találkozóhoz képest. Érdekesség, hogy a tizenhat éves múltra visszatekintő moldovai labdarúgó-válogatott eddig mindössze egy tétmérkőzését tudta megnyerni idegenben: tizenhárom évvel ezelőtt a grúzok elleni Eb-selejtezőt. Igor Dobrovolszkij válogatottja egyelőre nyeretlen a csoportban, sőt az utóbbi hat meccsén egyszer sem tudott győzni. A csapat a hazai klubok mellett a Romániában és Oroszországban légióskodó játékosokra épül.

Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
5 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
5 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
5 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
5 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
6 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
7 órája