Erős az alap, lehet építkezni

B. E.B. E.
Vágólapra másolva!
2007.03.26. 23:03
Címkék

Már a külföldi ellenfelek is tudják, hogy Kirsner Erika, Tóth Tímea, Lucia Uhraková és Katerina Mraviková alkotja évek óta azt a stabil magot, amely köré Németh András felépíti csapatát. Manapság már kulcsszerep jut Szucsánszki Zitának és – főként védekezésben – Szamoránsky Piroskának, s egyre jobban beépül a Budapest Bank-FTC játékába Soós Viktória és a roppant fiatal, mindössze a 17. évében járó Zácsik Szandra is. A világklasszis Németh Helga sérülése miatt nagyjából ennyi mezőnyjátékossal számolhat éles helyzetben a zöld-fehérek mestere. Hozzájuk csatlakoznak a kapusok, a mostani évadban kiegyensúlyozottan, olykor bravúrosan teljesítő Haris Katalin, Pastrovics Melinda duó. A Budapest Bank-FTC egyik nagy gondja: a vetélytársak tudják, s ha tehetik, ki is használják, hogy a kulcsemberek gyakorlatilag pihenő nélkül játsszák végig a mérkőzéseket. Ez azt jelenti, ha egyikük gyengébb napot fog ki, valamelyik társának pótolnia kell a hiányzó gólokat. Szombaton a Gudme ellen tökéletesen működött a gépezet, a Fradi a rövidebb kispadja ellenére is valósággal felőrölte dán ellenfelét.

Az FTC elnöke, Dámosy Zsolt a helyszínen, a Kőbányai úti csarnokban nézte meg a KEK-csatát, s talán beszél a hasonló színösszeállítású mezt, egyazon címert viselő futballistáknak arról, amit látott…

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
9 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
14 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
28 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
32 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
39 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
1 órája

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik