Egy félidő elég volt

BÁTAI GYULABÁTAI GYULA
Vágólapra másolva!
2007.03.26. 23:03
Címkék
A Ferencváros az első negyvenöt percben nem sokat tett a győzelemért, a fordulást követően viszont egyértelműen feljavult Gellei Imre együttesének teljesítménye, és végül könnyedén győzte le a Makót.

Bár előzetesen sokan tartottak a mérkőzéstől, mondván: a korláttal körülölelt makói pályán nem lehet a két szurkolótábort biztonságosan elzárni egymástól, ám végül felesleges volt izgulni, a kezdés előtt egy órával ugyanis már igazi majálishangulat uralkodott az újjávarázsolt makói stadionban. Szépen fogytak a Fradi-mezek és -sapkák, sőt a helyi árusok örömére a makói sálakból is jó néhányat eladtak. A lelátón békésen beszélgettek egymással a szurkolók, a két csapat bevonulását vastaps kísérte. A mérkőzés kezdetekor ezúttal valóban egy gombostűt sem lehetett leejteni a nézőtéren, néhány idősebb szurkoló pedig megállapította: legutóbb húsz évvel ezelőtt, egy magyar–román ifjúsági válogatott meccsen voltak ennyien a makói stadionban. A mérkőzésről csak annyit: az első félidőben Balog Zoltán kihagyott büntetőjén kívül szinte semmi sem történt a pályán, a második játékrészben Tököli Attila lesgyanús első találata után pedig eldőlt a mérkőzés, és végül könnyedén nyert a Ferencváros. Mégpedig úgy, hogy különösebben nem is futballozott jól, de a zöld-fehéreknek ezúttal csak a győzelem volt a fontos. Végül a makóiak is örülhettek, hiszen a végén sikerült a szépítés, és erre a gólra még sokáig emlékeznek majd.

Legfrissebb hírek

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
7 perce

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
8 perce

Vas Blanka nyerte a romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
11 perce

„Ilyen még soha nem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
51 perce

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
55 perce

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
1 órája

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
1 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik