Megy a bal(bekk)

A fényes jelen (na és a még fényesebb közelmúlt) ismeretében a kezdetekre tulajdonképpen kár sok szót vesztegetni. Az illendőség kedvéért azért jegyezzük le: április 10-én lesz 34 éve, hogy Oscar Carlos da Silva, a büszke papa fellélegezhetett: végre fia született. Roberto Carlos ugyanis három nővér „szorításában” cseperedett fel, labdánál állítólag csak babából volt több a házban – józan számítások szerint háromszor annyi. Becsületére váljon, hogy ezek után sem sorolható azon játékosok kategóriájába, akik „vagy a labda, vagy a baba” mottóval szerelik az ellenfelet…

Tehetsége alapján nyilvánvaló volt, hogy nem az Uniao Sao Joao lesz az utolsó klubja, és hogy valóban ne így legyen, arról a Palmeiras vezetői gondoskodtak: 1993-ban magukhoz édesgették a hátvédet. Roberto Carlos három szezont töltött a zöldeknél, amikor 1995-ben elfogadta az Internazionale ajánlatát, egyszeres brazil bajnokként szállhatott fel a Milánóba induló gépre. Hosszú távú kapcsolatnak ígérkezett, futó kaland lett belőle: a bekk létére 34 mecscsen hét gólig jutó futballista egy év múltán már tovább is állt Madridba.

Nyáron lesz 11 éve, hogy először magára öltötte a királyi gárda dresszét – nemhiába mondják, hogy nála kitartóbb védőt ritkán találni manapság. Hamar egyértelművé vált, hogy Roberto Carlos jó helyre került: mind Madridban, mind a Realban megtalálta a helyét, a balbekk pozíciójából talán még Matuska Szilveszter sem tudta volna kirobbantani.

„A legnagyobb klubok egyikéhez tartozom, itt mindent elérhetek” – olvadozott anno a kis brazil, és csapattársaival egyetemben hozzáfogott a trófeák gyűjtéséhez. Első idénye végén bajnoki címet ünnepelhetett – s esztendőre rá már Bajnokok Ligája-győztesként indult vakációzni. Ezt később még kétszer tehette meg, 2000-ben és 2002-ben is magasba lendíthette a sorozat legjobbját megillető serleget; utóbbi évben mintha csak ujjgyakorlatot jelentett volna számára a kupaemelgetés: a BL mellett (előtt, után) a világbajnokságot, az Európai Szuperkupát, továbbá az Interkontinentális Kupát is az a csapat nyerte, amely szélsővédőként Roberto Carlost vonultatta fel. Fájdalom, nemcsak a világ, a balhátvéd dicsősége is elmúlik. Tavaly ősszel Roberto Carlos azzal állt a nyilvánosság elé, hogy köszöni szépen, neki elég volt a selecaóból, világbajnokként, kétszeres Copa Américaelsőként, 125-szoros válogatottként ezt anélkül bejelenthette, hogy bárki is kritizálhatta volna döntését. Igaz, némelyek „megtalálták” korábban: a németországi vb-n csúnyán leszereplő Brazília egyik bűnbakjaként emlegették.

„Nem értettem egyet a bírálatokkal, azonban megnyugtatok mindenkit, semmi közük nem volt a visszavonulásomhoz. Már a torna előtt elhatároztam, hogy leadom a szerelést. Tizenöt éven át büszkén képviseltem hazámat, mindössze tizenhatszor játszottam vesztes együttesben, mindig örömmel gondolok arra, milyen szép eredményeket értünk el, de most azt mondom: jöjjenek a fiatalok! A szeretteim úgyis sokat szenvedtek a világbajnokság után, ezentúl kizárólag rájuk, illetve a Realra szeretnék koncentrálni” – fogalmazott szeptember elején a válogatottbeli visszatérését kizáró labdarúgó.

Fél év sem telt bele, és Roberto Carlos újabb sajtótájékoztatót hívott össze. No nem azt tudatta a világgal, hogy újfent felhúzza az aranysárga mezt, hanem azt, hogy már csak hónapjai vannak hátra a Madridnál. Tegyük hozzá, azt követően kért szót, hogy előző este hatalmasat hibázott a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő viszszavágóján, ilyet a „blasz háromban” sem szokás tenni. Visszavonulásról ugyanakkor ez esetben nincs szó, „csak” búcsúról:

„Az időm lejárt a Realnál, nem hosszabbítom meg a szerződésemet, a nyáron elhagyom Madridot – vált nyilvánvalóvá, hogy a Los Angelesbe igazoló David Beckham mellett egy másik „galaktikus” is kihullik a keretből. – A Bayern-meccs után kifejezetten rosszul éreztem magam, rádöbbentem, eljött a pillanat, hogy pontot tegyek egy csodálatos időszak végére. Az elmúlt három esztendőben nem nyertünk semmit, remélem, ennek nem én vagyok az oka… Hiszem, hogy három-négy jó évem még van a futballban, de hogy hol folytatom, Brazíliában, Katarban, Törökországban vagy másutt, azt nem tudom.”