Sisa Tibornak elege lett

2007.03.18. 06:51
Címkék
Óriási meglepetést szerzett a Vác azzal, hogy győzni tudott Tatabányán. A mérkőzés után a három éve kinevezett tatabányai edző, Sisa Tibor úgy döntött, nem akarja folytatni a munkát.

Mindenki tisztában volt azzal Tatabányán, hogy a hazai együttesre nagyon nehéz mérkőzés vár. Az előző két bajnokiját elveszítő csapatnak kötelező lett volna megszerezni a három pontot az utolsó helyen álló, már-már NB II-re készülő Vác ellen. Sisa Tibor, a pályaválasztók vezetőedzője ehhez mérten vehemensen magyarázta a taktikát a kezdés előtt, és felhívta futballistái figyelmét arra, hogy még véletlenül se becsüljék le az ellenfelet.

A meccs aztán úgy kezdődött, ahogy a hazaiak várták. Egymás után jöttek a helyzetek, ám sorra kimaradtak, a hazai támadók naggyá tették a váci kapust, Dusan Djokicsot. A tatabányaiak tovább támadtak, a váciak pedig tovább küzdöttek az elemekkel. Aztán az első fél óra végén csodák csodájára átjutott a felezővonalon a Vác, és Rusvay Gergely gyönyörű fejessel meg is szerezte a vezetést a vendégeknek. A hazaiak ettől minta sokkot kaptak volna, és három perc múlva ismét a negyedik NB I-es mérkőzésén szereplő Marijan Postrk hálójában volt a labda. Érett a bombameglepetés, hiszen erre azért talán még a váciak sem számítottak.

A második félidőre lényegében csak annyi változott, hogy a Vác nem nagyon ment át a Tatabánya térfelére, így nem is tudott újabb gólt szerezni. A hazai csapat játékosai ugyanakkor boszszantó hibákat követtek el, és egymás után hagyták ki a lehetőségeket. Egyszerűen érthetetlen, hogy miként nem vették észre: szembefúj a szél, és az összes magasan előreívelt labdát visszafújja… Ezenkívül is bosszantó technikai malőrök jellemezték a hazaiak futballját, akik a végén ugyan szépítettek, ám ez a legkevésbé sem vigasztalta a tatabányai híveket.

A Tatabánya sorozatban harmadszor veszített, és a szombati teljesítmény igencsak arcpirító volt. Ennek a vereségnek minden bizonnyal lehetnek majd következményei, hiszen ez a kudarc már azt jelenti, hogy a kiesés ellen kell küzdenie a „Bányász”-nak. Nincs ez másként a Vácnál sem, hiszen a siker ellenére is veszélyben van az együttes. A lefújást követően Balogh Zoltán és Palásthy Norbert kakaskodásából kisebb lökdösődés alakult ki a pályán: bizony, a hazaiak nehezen viselték el a kellemetlen kudarcot.

Legfrissebb hírek

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
1 perce

Kovács Bendegúz új szerződést kap az Alkmaartól – sajtóhír

Légiósok
2 perce

Atlétika: a rendkívüli közgyűlés megerősítette a három megmaradt elnökségi tagot

Atlétika
16 perce

Hatalmas újításokkal érkezik az év egyik legizgalmasabb magyarországi sporteseménye

Atlétika
19 perce

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
33 perce

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
1 órája

Két új légiós és két korosztályos bajnok a címvédő pécsi női kosárlabdacsapat keretében

Kosárlabda
1 órája

Emiliano Martínez fontolgatja, hogy visszavonul az argentin válogatottól

Foci vb 2026
1 órája