Bryant: idényrekord!

2007.03.18. 06:51
Címkék
A tavaly januárban a Torontónak 81 pontot dobó Kobe Bryant pályafutása második legeredményesebb bevetésén van túl, és megszakította csapata vereségsorozatát.

Ha a két nyugati elitcsapattal, a Dallasszal és a Phoenix-szel nem is, azért a főcsoport harmadik helyéért harcolókkal, a San Antonióval, a Utahhal, valamint a Houstonnal tartotta a lépést az idén a liga talán legpatinásabb gárdája, a Los Angeles Lakers – az évad első felében. Akkor még úgy tűnt, akár le is rázhatja az előbb említetteket kis formajavulással az arany-lila gárda, ám ehelyett romlás következett be játéka minőségében. Méghozzá igen drasztikus, mivel a sorozatos sérülések miatt majdnem elfogytak a magasposztokon bevethető emberei, akik közül Kwame Brownt és Lamar Odomot már összedrótozták, Brian Cook, Chris Mihm, Vladimir Radmanovics és Luke Walton azonban a legutóbbi mérkőzésen sem állt Phil Jackson szakvezető rendelkezésére.

A legutóbbi mérkőzésen hétmeccses vereségsorozatot – amely negatív rekordot jelentett a neves mester sikerekben és aranygyűrűkben oly gazdag edzői karrierjében – tört meg a Lakers. Jackson bánata, hogy a régi rekord sem annyira régi, ugyanis beleszaladt az idén februárban már egy hat találkozót felölelő negatív szériába is a csapata, amely úgy várta a pénteki, Portland Trail Blazers elleni hazai fellépést, hogy az azt megelőző 16 összecsapásából 13-at elbukott. Az utolsó kettőt ráadásul megalázó különbséggel: a Dallas Mavericksszel szemben 36 ponttal maradt alul hazai pályán (72–108), a Denver Nuggets csarnokában pedig 27-es zakóba (86–113) szaladtak bele Kobe Bryanték, akiknek így lassan a rájátszásba jutásuk is veszélybe került...

Nos, ezen a ponton gondolta úgy az együttes 24-ese, hogy itt az ideje saját kezébe venni az irányítást. Az ebben az idényben immár inkább társai kiszolgálására koncentráló, saját statisztikájának fényezését egyre inkább háttérbe szorító bedobó elővette régi énjét, és ellentmondást nem tűrően elkezdte szórni a pontokat. Kellett is, mert az első negyedben 15–0-s roham segítségével meglógott a rivális, amely kevesebb mint két perccel a 48 perc letelte előtt hét ponttal vezetett. Innen mentette hosszabbításra a meccset három hárompontossal az ekkor már megállíthatatlan Bryant, aki a negyedik negyedben 24 pontot dobott – addig „csak” 32-t –, a ráadásban pedig újabb kilencet. Így született meg a 23/39-es mezőnybeli mutatóval és 11/12-es büntetőzéssel elért szezoncsúcs, a 65 pont.

És a 116–111-es Lakersgyőzelem...

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
1 perce

Kovács Bendegúz új szerződést kap az Alkmaartól – sajtóhír

Légiósok
2 perce

Atlétika: a rendkívüli közgyűlés megerősítette a három megmaradt elnökségi tagot

Atlétika
16 perce

Hatalmas újításokkal érkezik az év egyik legizgalmasabb magyarországi sporteseménye

Atlétika
19 perce

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
33 perce

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
1 órája

Két új légiós és két korosztályos bajnok a címvédő pécsi női kosárlabdacsapat keretében

Kosárlabda
1 órája

Emiliano Martínez fontolgatja, hogy visszavonul az argentin válogatottól

Foci vb 2026
1 órája