Négy belga játékosmegfigyelő kért előzetesen akkreditálást a győri vezetőktől. Azt, hogy melyik klubtól érkeztek, nem árulták el, de még azt sem, melyik játékosra kíváncsiak. Eztán sem tudjuk meg mindezt, ugyanis az urak a játékot látva a már a szünetben angolosan távoztak. Persze ezen nem is lehetett csodálkozni, mert az unalmas, eseménytelen, „agyontaktikázott” futball nem hozta lázba a nézőket. Jellemző az első félidőre, hogy a győriek a 44. percben találták el először a pécsi kaput, Herbert Rolandnak pedig csupán néhány beívelésnél akadt dolga. A vendégek – Sztipanovics Barnabás sérülése miatt – főleg a biztonságra törekedtek, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a válogatott csatárt helyettesítő Szatmári Lóránd Nógrádi Árpád mögött amolyan ötödik középpályást játszott, míg az irányítást Keszei Ferenc mester a sokat és szabadon mozgó Varga Zoltánra bízta. Amúgy az történt a pályán, amit a Pécs akart, s bár a Győr a védekezést megoldotta, a túlbiztosítás miatt támadásai nem sikerültek. A négy hazai védő közül senki sem kapcsolódott be a támadásokba, senki sem igyekezett a vendégvédelem mögé kerülni, és így a lassú, körülményes, helyzetek nélküli futball élvezhetetlenné vált...
A második félidőben valamivel gyorsabb játékot láthatott a publikum. A pécsiek taktikusan, óvatosan, a biztonságot szem előtt tartva futballoztak, s ezzel a játékkal elérték céljukat, idegenben szereztek pontot, és elmondhatják: a tavasszal még nem kaptak gólt! A győrieknek viszont okulniuk kell a találkozóból, ugyanis nem elegendő meghirdetni a bátor támadójátékot, ha abból alig-alig valósul meg valami. Mintha elfelejtettek volna futballozni.