Kudarctűrés

2007.03.17. 23:12
Címkék
A szimpatikus edzők közé sorolhatjuk Sisa Tibort, aki (bár az átlagembernél nyilvánvalóan jobban kereshet mint élvonalbeli szakvezető) tudott és persze tud áldozatot hozni a magyar futballért. Hogy mást ne említsek, naponta több mint háromszáz kilométert autózott Nógrád megyei otthona és Tatabánya között, merthogy tanári állását megtartva, évek óta az oktatás mellett tart edzéseket a profiknak.

Persze igaz, nem az tesz naggyá egy futballedzőt, hogy milyen strapabíró az autó kormánya mögött ülve, hanem inkább az, hogy a labdarúgással szembeni elhivatottság miképpen párosul az eredményességgel. Azonban azt is tudni kell, hogy Sisa Tibor irányítása alatt megbízhatóan teljesített a Tatabánya: voltak harsogóan jó meccsei (az ősszel például a csapat megverte a DVSC-t s négy góllal kiütötte a Pécset), de a gárda az erejéhez mérten általában is hozta a kötelezőt. Ami pedig ugyanilyen fontos: a tatabányaiak kulturált futballt mutatnak be, mondhatni, amilyen az edző, olyanná lett a csapat is.

Ám most helyzet van.

Sisa Tibor a kiesőhelyen szerénykedő Vác elleni 2-1-s vereség után ugyanis így nyilatkozott: „Csaknem három évet töltöttem Tatabányán, ahol sok szép élményben volt részem. A tisztesség most azt kívánja, hogy érvényes szerződésem ellenére lemondjak.”

A tatabányai focivezérek most vakarják a fejüket, hogy mit tegyenek, ám a döntést megkönnyítendő néhány szóban érdemes kommentálni a helyzetet: a nem túl veretes eredményeket produkáló magyar futball akkor juthat előrébb, ha egy elhivatott edző nem kerül abba a helyzetbe, hogy zsinórban elszenvedett vereségek után úgy érezze, fel kell bontani a szerződését. Az időszakos sikertelenség éppúgy benne van a játékban, mint az, hogy hosszabb ideig jól megy a csapatnak – a siker- és a kudarctűrő képesség között nincs sok különbség.

S ha ez a tétel igaz, akkor ma Sisa Tibor – százötven kilométernyi autózás után – bekopogtat a tatabányai foci főnökeinek irodájába, és onnan néhány perc múlva úgy lép ki, hogy kedden, szerdán, vasárnap is ő vezet(het)i az edzéseket, mi több, március 30-án Debrecenben is ő nyilatkozik a meccs lefújása után…
Legfrissebb hírek

Itt a lista: Mbappé, Ferran Torres, Haaland, Messi – ők is versenyben vannak a vb legszebb góljáért (videó)

Foci vb 2026
6 perce

Hősök térhettek haza New Yorkból is!

Foci vb 2026
31 perce

Dénes Adrián az Újpesttől végleg a BVSC-hez került

Labdarúgó NB I
45 perce

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
54 perce

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
1 órája

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
1 órája

„Bebizonyítottuk, a futball csapatjáték” – Spanyolország az újságíró szemével

Foci vb 2026
1 órája

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
8 órája