Most főszerephez jut?

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.03.16. 08:52
Címkék
A műúszók selejtezőivel március 17-én rajtol a 12. FINA-világbajnokság. Több fejezetre tagolt előzetesünkben az olimpiai bajnok férfiválogatottról írunk, amely újra harcba indul (szerda este a csapat elindult Melbourne-be), hogy visszaszerezze a világbajnoki címet a szerb csapattól. Varga Dániel előtt óriási lehetőség áll, megmutathatja a világnak, hogy méltó utóda a kétszeres olimpiai bajnokoknak.

Nem hétköznapi figura. Ami lyen egyéniség a medencében Varga Dániel, éppen olyan különleges fazon a parton. Folyékony közegben kedvére zsonglőrködik a labdával és csinál bohócot az ellenfélből, a medencén kívül a humorral ízesített frappáns megjegyzések mestere, amikor éppen homlokon csókolja a múzsa, ecsetet ragad és fest, mindemellett kellően szerény fiatalember. Az egyik védjegyétől megszabadult: – loboncos haját tavaly levágatta.

Ennél sokkal fontosabb, hogy a 2005-ös montreali világbajnokság után, amely az első felnőtt világversenye volt, a korábbinál is nagyobb motiváció kezdte fűteni.

„Nagyon sokat adott nekem a vébé, talán többet, mint bármi eddig a vízilabdában. Át kell élni, ahogy néznek, ahogy reagálnak, és megannyi siker után mennyire motiváltak ezek a nagyszerű játékosok” – nyilatkozta 2005 őszén a válogatottban szerzett tapasztalatairól.

„Olyan érzés, mint magasból nézni, és többet látni ”– fűzte

hozzá.

Vagyis tiszteli – Kemény Dénes szavaival élve: túlságosan is tiszteli – kétszeres olimpiai bajnok társait. A szakvezetőnek valósággal ostoroznia kellett őt, hogy az edzéseken ne bánjon kesztyűs kézzel Molnár Tamásékkal, igenis tegye oda magát, vetkőzze le óvatosságát.

Tény, nem az a „mindent szétharapok” mentalitású játékos, ám a válogatottban neki szánt szerepkörben elkél az agresszivitás, a keménység. Kemény Dénes ugyanis a centerek őrzését is rátestálta a montreali vb-n, ám a bekkelés mellett nem tudott kibontakozni elöl, holott itthon – teljes joggal – mindenki a támadóvénájáról zengett dicshimnuszokat. Ennek oka, hogy a Vasasban nem kellett a középcsatárokon lógnia, hiszen a piros-kékek két állóbekket is alkalmaznak, így aztán idő kellett, hogy hozzászokjon új feladatköréhez a nemzeti csapatban. Montrealban hat meccsen háromszor pontozódott ki, hét lövéséből egy sem végződött góllal, amitől előbb elkeseredett, aztán még motiváltabbá vált.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. A tavalyi, budapesti Világkupán már sokkal többet tett hozzá a csapatmunkához, az Európabajnokságon pedig már jelentős szerepet vállalt. Már nem találták meg a bírók, és tíz góllal tette le a névjegyét. Nem lennénk meglepve, ha ez a fejlődési folyamat mérföldkőhöz érne Melbourne-ben, ahol Varga Dániel az egész világot meghódíthatja. Minden adva van hozzá. A kontinensviadalon elhitte, hogy immár több mint kiegészítő játékos. A Vasasban kiemelkedően játszott a bajnoki idényben, képességei elvitathatatlanok, és még az is megnyugtathatja, hogy Dénes öccse is ott tempózik majd mellette a vízben.

Montreal a kísérletezés helyszíne volt, Melbourne-ben viszont robbanhat a Varga-bomba.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: triplaeső a finnektől, először jutott elődöntőbe az északi csapat

Kosárlabda
1 perce

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 perce

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
14 perce

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
16 perce

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
25 perce

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
30 perce

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
40 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
46 perce
Ezek is érdekelhetik