Trükkös Ronaldhino

Tudja, hogy figyelik.

Legalábbis erre következtethetünk abból a megjegyzésből, amit a klip elején mond: „Tudom, hogy figyelnek.” Mi tagadás, hozzászokhatott ahhoz, hogy rajta a világ szeme, vagy ahogy ő folytatja:

„…milliók kapcsolnak a show-ra”. Már akkor fogadni lehetett volna arra, hogy ez a fiú viszi még valamire, amikor 13 évesen egymaga döntött el egy meccset: a 23–0-s diadalból 23 góllal vette ki a részét. Hogy aznap hagyott-e ki helyzetet, arról nem szól a fáma…

Újabb 13 esztendőt ugorva: a ma 26 éves Ronaldinhónak nem kellett messzire mennie a forgatásra, a rendező szerint a Camp Nounál alkalmasabb helyszínt nem is találhattak volna; a Barcelona „istene” úgy érezhette magát, mint minden második hétvégén: hazai pályán alakíthatott nagyot. Ha klubedzője, Frank Rijkaard nem is kapott meghívást a rendezvényre, szakértőkből nem volt hiány: aki igazán ismeri a Ronaldo de Assis Moreira néven anyakönyvezett főhőst, ódákat zengett róla.

A mama a focihoz rendezte be a lakást

Az elfogultság (ha egyáltalán beszélhetünk elfogultságról) érthető: bizonyos Andrei Simonatto dos Santos gyerekkori pajtásként, Ronaldo Eli Santos serdülőkori trénerként, Dona Miguelina pedig édesanyaként olvadozott.

„Ronnie megmaradt annak a vidám fickónak, akivel kissrácként barátságot kötöttem. Boldog, hogy futballozhat, és boldog, hogy idáig jutott. A játéka csupa élvezet: ő is élvezi, mi is élvezzük”

– jegyezhettük fel Andrei Simonatto szavait.

„Egy nap a fiam azzal állított haza, hogy a kerületünkben látott egy nyolcéves fiút focizni, és gyakorlatilag sokkolta a látvány, csak ámult és bámult. Természetesen Ronaldinhót szúrta ki. Később magam is tapasztaltam: páratlan tehetség bontogatja szárnyait, olyasvalaki, aki azt is tudja, amit egy edző nem taníthat meg. Rövidre fogva: zseninek született” – fogalmazott Eli Santos mester.

És álljon itt a mama meséje is: „Ronaldinho labdával a hóna alatt közlekedett otthon, sokszor a lakásban is rugdosta. Nem kevés energiámat emésztette fel, hogy úgy rakosgassam a dolgokat, hogy ne legyenek veszélyben. Nemegyszer kértem, ne odahaza kísérletezzen a különböző mutatványokkal. Amikor ezt meghallotta, rohant az utcára focizni…”

Közben persze Ronaldinho is mondta a magáét a kamerába, már ha éppen nem valamelyik szemmel alig követhető varázslattal rukkolt elő: „Hetente százezrek élik át velem a csodát… Minden szem rám tapad… És mit teszek, amikor az egész világ engem figyel? Kijátszom a figyelmüket.”

A cipőkészítőknek a talpra kell figyelniük

Reklámfilmről lévén szó, valamit hirdetni is kell – ez esetben azt a lábbelit, amelyet Brazília és Barcelona bálványa a Liverpool elleni keddi BL-nyolcaddöntő alkalmával először húzott fel. A stoplis elkészítése alighanem bármelyik suszterjelöltnek jelentős vizsgafeladat lenne: olyan cipőt kellett gyártani, amely a klasszikus felépítés és kialakítás mellett puha bőrből készült, és – tekintettel arra, hogy viselőjének kispályás múltjából fakadóan más a játékstílusa, mint társainak – a tervezők megnövelték a felületet, ahol a lábfej a labdával érintkezik. A hivatalos magyarázat egyébként így szól:

„Futsalosként másként kezeltem a labdát, ezért hosszabb ideig tartom a talpam alatt, g y o r s a b b a n vezetem, és ezáltal gyorsabban is cselezek. Én így tanultam futballozni, ez a stílus a véremben van, és ma is így játszom” – ecsetelte Ronaldinho,

majd hozzáfűzte: meccsek előtt sosem gyakorolja a trükköket, mert „…azt úgysem tudhatod előre, hogy a mérkőzés közben mikor dobod be ezt vagy azt a cselt. Manapság már annyira hajtós egy-egy találkozó, hogy szinte gondolkodni sincs idő, csak akkor élsz meg, ha képes vagy improvizálni”.

A zseni nem szégyell másoktól tanulni

A Barcelonában igen boldogan élő klasszis állítja, sem a csapatot, sem a várost nem akarja elhagyni még egy darabig, mert itt, azaz ott a mai napig megbecsülik a vezetők, a játszótársak és a drukkerek. Hogy újfent őt idézzük: „Tökéketesen otthon érzem magam, és semmi más nem izgat, csak az, hogy a legtöbbet kihozzam magamból. Tisztában vagyok vele, hogy az emberek sokat várnak tőlem, de ez egyáltalán nem zavar, sőt mámorító belegondolni abba, hogy a szurkolók hisznek bennem, hogy tőlem várják azokat a megoldásokat, amelyekért megveszik a jegyüket”.

Úgy fest, a brazilok is ismerik a mondást, hogy a jó pap holtig tanul: a két perc híján negyedórás film nyolcadik percében járunk, amikor Ronaldinho elárulja, számos futballista játéka tetszik neki, nincs meccs, hogy ne kapná fel a fejét egy szép megmozdulásra – és ne „raktározná el”.

„Nem szégyellem bevallani, ha találkozom egy-egy trükkel, amelyet nem ismerek, igyekszem mihamarabb elsajátítani. Próbálom beépíteni a saját stílusomba, mert ettől csak jobb leszek. És nehogy azt higgye bárki, hogy az önös érdek vezérel, amikor újabb és újabb cselt eszelek ki vagy lesek el: noha kétségkívül szeretem becsapni ellenfeleimet, elsősorban az a célom, hogy győztes együttes tagja legyek. A fociban ugyanis az a legjobb, ha nyer az ember.”

Ahogy a rendező mondaná: ennyi!