Na, most legyünk okosak.
Tucatnyi magyar labdarúgó profiskodik Nagy-Britanniában, márpedig arrafelé szeretik a dupla szívű, dupla tüdejű játékosokat: úgy kell teljesíteni, mint egy lokomotív, és úgy kell küzdeni, mint bika az arénában.
A focinkat ismerve meglehetősen nehéz bárkire is azt mondani, hogy gond nélkül beilleszthető az angolos darálóba, aztán tessék! A „pengés" Gera Zoltántól kezdve a „madárcsontú" Rósa Dénesig még sokan mások szakítják ki a stoplijukkal a gyepet a sziget bajnokságaiban.
Ehhez képest tizenhárom éve nem küzdött felnőttkorú magyar futballista az olasz Serie A-ban (Détári Lajos játszott az 1993–1994-es évadban a Genoa csapatában, míg az interes Filkor Attila és a sampdoriás Koman Vladimir ifikorúként a Primavera-csapatokban szerepel), pedig az ember azt hinné, hogy a mai napig technikásnak mondott – vagy inkább naivul annak hitt... – labdarúgásunk közelebb áll a latinos stílushoz, mint a rakkolós angoloshoz.
Egy frászt!
Minden a feje tetején áll. Most, hogy Bognár Zsoltot szerződtette az olasz élvonalbeli Messina, át kell írni a kőbe vésett tételt, amelyet – ha az ember kritizálja a honi játék színvonalát – oly szívesen hangoztatnak a magyar foci mindentudói.
Bognár Zsolt ugyanis aligha a cseleivel dobogtatja majd meg az olasz focirajongók szívét (sőt!), ellenben ő az a – bocsánat a szóért – kulizós játékos, akit mintha felhúztak volna, robotol a vonal mellett kaputól kapuig.
A Bognár Zsolt-féle kemény szerelés olyan messze van a Gera Zoltán által bemutatott lövőcseltől, mint Olaszország Angliától, azonban ahogyan minden csapatnak, úgy a Messinának is szüksége van a mindig egyformán megbízhatóan teljesítő játékosra.
Szóval nagyon úgy tűnik, hogy nekünk is állítani kell a szemüvegünkön, hiszen idehaza sok játékosról – így éppenséggel Bognár Zsoltról – sem hinnénk, hogy a világ legjobb bajnokságaiban megállnák, avagy megállják a helyüket, azonban a történések mást bizonyítanak.
Úgy tűnik, hogy ebben a magyar futballhomályban kicsit vaksik lettünk...