Gyógyulnak a veszprémi sérültek

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2007.02.21. 01:26
Címkék
A német Kiel elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő MKB-Veszprém válogatott balszélsője, Iváncsik Gergő csak könnyített edzéseket végezhet. Társaival gyakorol ugyan, ám az eszéki nemzetközi tornán szerzett vállsérülése csak lassan javul, ezért nem biztos, hogy szombaton pályára léphet a BL-csatában.
„A macedón Szkopje ellen játszottunk, amikor az egyik szerencsétlen ütközéskor megsérült a bal vállam – mondta Iváncsik Gergő. – Akkor még nem fájt túlságosan, ezért folytattam a játékot. Estére, majd másnapra aztán bedagadt, megfájdult, ezért már nem léphettem pályára az Osijek és az RK Zagreb ellen. A lövőkezemnek ugyan semmi baja, ám bal vállam sérülése mégis jelentősen akadályoz a mozgásban. Az orvos szerint részleges izomszakadást szenvedtem, amely talán roszszabb, mint a teljes szakadás, mert nehezebben gyógyul. A múlt héten még teljes tétlenségre voltam kárhoztatva, hétfőtől viszont már edzhetek. Kézilabdás mozdulatokról persze még szó sem lehet, a futásnál is leszorítva kell tartanom a bal kezemet, de nagyon reménykedem a gyors gyógyulásban. Nagyon szerettem volna játszani a Kiel ellen, ám ennek kevés az esélye, mert az orvosok szerint hetekbe telik a teljes felépülésem.”

A műtétet szerencsére elkerülte Iváncsik Gergő, ám a különféle kezelésekre rendszeresen kell járnia. Lézeres és egyéb elektromos besugárzásokat kap, amelyek segítik az elszakadt izom mielőbbi gyógyulását.

A veszprémiek másik sérültje Ivan Lapcsevics. A szerb válogatott átlövő ugyancsak az eszéki tornán szenvedett bokasérülést, amely azonban nem annyira súlyos, mint Iváncsik vállbántalma. A csapat orvosa, Csordás József szerint bevérzett a játékos sérülékeny bokája, amelyet az évad végén alighanem meg kell műteni. Lapcsevics fájdalmai az utóbbi napokban jelentősen csökkentek, ezért várhatóan pályára léphet szombaton a Kiel ellen.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik