A szakma betege

Egy kép a közelmúltból, február hetedikéről, avagy a legfrissebb személyes emlék vele kapcsolatban: miután végzett a televíziós interjúkkal, megindult vissza, a soproni csapatpad felé, de meghallotta, hogy a még mindig a helyükön tapsoló szurkolók az ő nevét skandálják kórusban. Odakanyarodott a leghangosabb lelátórész elé, letérdelt, és meghajolt az őt ünneplők előtt. Szinte már személyi kultusz, de mégsem, mert a szurkolók nem olcsó sztárolás hatására kezdték éltetni a szakvezetőt, hanem azért, mert (fekvő)betegen is meccselt. Mert nem hagyta magára a fontos csatában együttesét, amely továbbjutással kívánt neki jobbulást, az idén is kiverve az orosz UMMC Jekatyerinburgot a női Euroliga nyolcaddöntőjében.

A kezdetek

„Nagyon sokáig futballoztam, de az egy idő után unalmassá vált, mert tizenegyen voltunk a pályán, és akkor értelemszerűen kevesebbszer kerül az emberhez a labda, mint az ötemberes kosárlabdában. Erről a sportágról viszont az derült ki elég hamar, hogy nem vagyok elég tehetséges, meg későn is kezdtem: tizenhét évesen, a Honvédban. De mindenképpen szerettem volna emellett a játék mellett maradni, meg emberekkel foglalkozni, úgyhogy kézenfekvőnek tűnt, hogy megpróbálkozzam az edzősködéssel” – eleveníti fel a kezdeteket a már 20 évesen tanácsokat osztogató szakember, aki 1997-ben szerezte meg a középfokú edzői képesítést, 2000-ben pedig a szakedzői diplomát a Testnevelési Egyetemen.

A tapasztalatok

Verne óta tudjuk, valaki 15 évesen is lehet kapitány, de azért az manapság sem szokványos, hogy valaki a harmadik ikszbe éppen csak belépve már felnőtteknek dirigáljon a kispadról. Első egyesületénél a játékoskeretben többen voltak a nála idősebbek, mint a fiatalabbak, de átsegítette
a kezdeti nehézségeken, hogy a tanítványokkal barátok is voltak, mert sokan a nem is annyira régi honvédos játszótársak közül kerültek ki. Aztán már nem nagyon fordult elő ilyen helyzet, hogy öregebbeknél kellett bölcsebbnek lennie, mert főleg utánpótlásvonalon tevékenykedett, ahol ha nem is sokkal, de zöldfülűbbek voltak a játékosai, mint ő. Most viszont újra előállt a fura helyzet: Albena Branzova, az MKB-Euroleasing Sopron női csapatának legrutinosabb tagja ugyanis több mint két esztendővel korábban látta meg a napvilágot, mint Székely Norbert. Azonban gond egy szál se, mivel a szakvezető szerint nagyon jó a kapcsolat kettejük között, és nemcsak a munkakapcsolat, hanem az emberi is. A tavaly férjhez menő bolgár center állítólag nagyon kiegyensúlyozott személyiség, és ha valaki ugyanilyen kiegyesúlyozottan viszonyul hozzá, azt nagyra értékeli – de persze sokat segítettek a korábbi tapasztalatok is az ebben a munkában nem szokványos korkülönbség áthidalásában.

A folytatás

„Tizenhárom évvel ezelőtt Török Ferenc úr adott nekem először edzői állást az Óbudai Kaszások akkor még NB II-es férficsapatánál, ahol most Ránky Mátyás az edző – én ismertettem őket össze, büszkén vállalom. Három évet húztam le ott, majd következett a női szakág és az OSC-Közgáz, ahol belekerültem a Gyimesi János, Varga Pista, Ujvári Nyuszi fémjelezte csapatba, ami szintén fontos, mert nagyon sokat tanultam tőlük, ott ismerkedtem meg igazán az utánpótlással. Innen ismerem például Cserny Rékát is, aki játékosom volt az akkori ifiben: tagja volt a Baján OIK-t nyerő együttesnek. Közben folyamatosan dolgoztam a 12 Karátos Iskolában és a TF-en is, tehát egyszerre több helyen, és az utóbbi lett a következő nagy kihívás, amikor a felnőtt NB I B-s csapat szakvezetője lettem, miután Bácsalmási tanár úrnak elege lett. Eztán jött a Fradi és a Zsoldos Andrással való közös munka, de ez nagyon rövid sztori, mindössze két és fél hónapnyi: Bandi harmadik lett a csapattal, ám Gálos László távozásával másodedző nélkül maradt, és odahívott engem, majd sajnos tönkrement a szakosztály... A következő állomás a MAFC-Diana volt, vagyis úgy látszik, az ilyen összekapcsolt nevekhez nagyon ragaszkodom, és ott is megnyertük az OIK-t a nyolcvannégyben születettekkel. És máris megérkeztünk Sopronhoz, pontosabban előbb Zalaegerszeghez, mert először az akkor a fiókcsapatunknak számító Zala Volánnál dolgozhattam vezetőedzőként az élvonalban. Ez 2002-ben történt” – íme, az MKB-Euroleasing kispadjáig vezető szakmai életút a saját interpretálásában. Azt pedig már mindenki tudja, aki kicsit is ismerős kosarasberkekben, hogy a zalai kitérő után két éven át az Euroliga-győztes edzőnő, Natália Hejková segítője volt, de most már ő a főnök.

A sikerek

Túlzás lenne azt állítani, hogy Székely csinált csapatot a Sopronból, hiszen éppen azért esett rá a választás Natália Hejková vezetőedzői szerződésének lejártát követően, hogy folytassa a már megkezdett munkát, de az biztos, hogy valamit nagyon jól csinál. Irányításával ugyanis olyan erényeket csillogtat az MKB-Euroleasing, amelyek korábban nem voltak rá jellemzők: remekül védekezik, játékosai mellőzik a nemrégiben még korántsem ritka egyénieskedést, és az erők egyesítése nagyszerű eredményekhez vezet. Az NB I-ben listavezetők a soproniak, a Magyar Kupában már bejutottak a legjobb négy közé, és adva van a lehetőségük ugyanerre az Euroligában is. Az lenne csak a nagy durranás!

A filozófia

„Nagyon nehéz megfogalmazni egy-két mondatban, de az biztos, hogy mindig is nagyon nagy hangsúlyt fektettem a védekezés tanítására, és ebben a játékelemben próbáltam előbbre léptetni csapataimat. Jóval többet foglalkozom vele, mint a játék többi elemével, és csak akkor kezdjük el boncolgatni mondjuk a támadást, ha a védekezésben eljutottunk arra a pontra, amelyet én alapnak tartok. Ez a felfogásom szakmai összegzése, de ez a szakma szerintem rengeteg beszélgetéssel, mondhatni lelkizéssel is együtt jár, különösen egy női csapatnál. Erre egyébként furcsa mód egy férfinál, Dúl Norbertnél jöttem rá, még a 12 Karátos Iskola NB II-es gárdájánál – ebből is látszik, hogy minden helyzetben, mindenkitől lehet tanulni. A lényeg: csapatot csinálni, nagy betűkkel. Ha megnézi az európai szövetség honlapját, a www.fibaeurope.comot, az Európa-klasszis lengyel bedobó, Agnieszka Bibrzycka nyilatkozik arról, hogy mi lehet a Szamara elleni párharcunk kimenetele, és azt mondja, kettő nullára kikapunk, de nem írna le bennünket, mert masszív, küzdőképes csapat a miénk, amely sohasem adja fel. Valami ilyesmit próbálok mindenhol kialakítani, ahol dolgozom” – filozofál a tréner, akinek, mint megtudtuk, nincs példaképe, viszont hálás a sorsnak, hogy remek tanítómesterei voltak, akiktől rengeteg hasznos és értékes fogást lesett el. Ebből alakult ki a saját egyéni látásmódja, illetve ahogy mondja, még mindig alakul, mert ezt egy egész életen átívelő folyamatnak
tartja.

Epilógus

Most pedig karrierje legnagyobb sikere előtt áll, miként csapata is fennállása legszebb eredményét érheti el, ha túljut a CSZKA Volgaburmas Szamarán a női Euroliga kedden kezdődő negyeddöntőjében, először kerül be a nagy négyesbe, a final fourba. Székely Norbert azonban megint beteg, ezt a hangja is elárulja. A nyolcaddöntő mindent eldöntő harmadik meccse előtt kétoldali bakteriális tüdőgyulladást állapítottak meg nála, és most visszaesett. Hat napot feküdt, de úgy látszik, az is kevés volt, viszont nehezen bírta a tétlenséget, mert másfél évtizede nem volt lázas. Most igen, ám talán az vigasztalja, hogy kabalának jó lehet a baja, mert betegen eddig egy mérkőzésből egy győzelem a mérlege.
És amellett, hogy jobbulást kívánunk neki, visszaesés remélhetőleg csak az ő állapotában következett be, a csapata teljesítményében nem.