Kis tovább gyorsult

T. A.T. A.
2007.02.18. 01:24
Címkék
A technika ördöge és a mély homok ugyan megnehezítette a versenyzők dolgát a tereprali idénynyitójának második napján, de minden rosszban van valami jó – legalább nagyon nagy sár nem volt. A mezőny elején hullottak a pilóták, mint a legyek, csak a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó tudta tartani pozícióját az első napi top háromból. (Rigler Zoltán és Ács László is technikai okok miatt kényszerült a pálya szélére). A bajnoki címvédő Kis nagy tempót diktál, és erre szüksége is van, hiszen bármikor becsúszhat egy apró malőr, és akkor elkél a tartalék előny. Kisék aztán fel is használtak belőle, amikor a szombati záró szakaszon defektet kaptak, és több mint három percet veszítettek. Így is vezetnek azonban a parádés felzárkózást produkáló hétszeres magyar bajnok Gál István, valamint a Dakar-rali távját az idén újoncként teljesítő Miroslav Zapletal előtt. A magyar értékelésben a Palik László, Darázsi Gábor kettős a harmadik. Gond nélkül teljesítették a szakaszokat – ahogyan azt a sivatagi show-n is megszokhattuk tőlük. Ez többek között azt is bizonyítja – immár sokadszor – hogy Nissanjuk elképesztően megbízható.
Legfrissebb hírek

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
8 perce

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupán

Tenisz
12 perce

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
40 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
1 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája