„A rozsda eszi a Fradit, és ez már-már jelképes”

– Emlékszik még, mikor és hogyan hagyta el a Ferencvárost?
– Gondolja, hogy azt a napot el lehet felejteni? – kérdezett vissza Szívós István. – Hát kérem, 1998. december 22-én az Üllői úti székházban leadtam az irodám és a szolgálati autóm kulcsait, elköszöntem néhány kedves kollégámtól, aztán metróra ültem, és eltűntem a Fradi életéből.

– Járt azóta a Fradi pályán?
– Egyetlen Ferencváros-meccsen sem voltam ott. Megpróbáltam minél távolabb maradni, hiszen engem onnan gyakorlatilag elüldöztek, megrágalmaztak és lejárattak. Tették ezt azok után, hogy vezetésemmel a klub történetének legsikeresebb időszakát éltük. De Magyarországon az irigység az egyik legjellemzőbb tulajdonság, és én is ennek estem áldozatául. Most már elmondhatom, hogy rágalmazóim közül többen megkerestek azóta, és bocsánatot kértek. Takács Tibor is vagy éppen Ambrus Miklós, aki annak idején az önök lapján keresztül üzente, hogy meg fog verni. Ők is rájöttek, hogy nem loptam, nem csaltam, hanem valóban a Fradiért dolgoztam. Te jó ég, miket vágtak akkor a fejemhez! Például hogy ingyen eszem a Fradi-étteremben, ingyen használom a szolgálati kocsit, s hogy egy fillérembe sem kerülnek az egyik szponzortól kapott öltönyeim. Abból is mekkora botrányt csináltak, hogy a rengeteg felejthetetlen győzelmünk után bruttó kétmillió forint jutalmat vehettem föl...!
– Kire haragszik?
– A legtöbb kárt Furulyás János okozta az egyesületnek. Igazi illuzionista volt. Azt is mondhatnánk, hogy a mostani helyzetért is ő a felelős. Mindenkit becsapott, elhitette a szurkolókkal, hogy ingyen, egyetlen fillér ellenszolgáltatás nélkül vezeti a klubot, ellenem fordította az általam tisztelt Dalnoki Jenőt, és a legtöbben elhitték neki, hogy ő a Ferencvárosért dolgozó Jani bácsi. És tessék, most megvan munkájának az eredménye. Gyakorlatilag nincs Fradi.

– Önt egyebek között azzal is megvádolták, hogy eltűnt a Bajnokok Ligájában keresett csaknem hatszázmillió forint.
– Hányszor, de hányszor magyarázkodtam ezért. Újra és újra elmondtam, hogy azt a pénzt felélte az egyesület, több szakosztálynak jutott belőle. Nem elherdáltuk, hanem sikeresek lettünk általa. Ebben az ügyben egyébként rendőrségi vizsgálat is zajlott, amely fehéren feketén bizonyította, hogy nem történt visszaélés vagy tisztességtelen gazdálkodás. Ez is fölért nekem egy bocsánatkéréssel.

– Ma mást sem hallani az Üllői útról, mint hogy nincs pénz, nincs támogató. Az ön idejében ilyen gond nem volt.
– Talán erre lehetek a legbüszkébb az eredményeim mellett. Valóban megtaláltuk minden szakosztály mellé a tőkeerős támogatókat. Ha mondjuk a Kordax eltűnt, jött helyette más. Személyes kapcsolatrendszeremet használtam fel, és az ajtók, amelyeken kopogtattam, kilencven százaléka kinyílt előttem. Pedig akkoriban nem volt marketingosztályunk, mindent jómagam, no meg a szakosztályvezetők intéztek. Igazi Fradi-család volt az, a szurkolók nemcsak futballmeccsre jártak tömegével, hanem a többi szakosztályt is buzdították. Mára ebből semmi sem maradt. Gurulok autóval az Üllői úti stadion mellett, és látom, hogy rozsdás az egész. Igen, a rozsda eszi a Fradit, és ez már-már jelképes.

– Van kiút a Fradi számára?
– Katasztrofális a helyzet, a Ferencváros élén nincs sportszakmai irányítás. Amíg én hétvégenként ott voltam a különböző szakosztályok meccsein, utódaim nem is ismerték a klub sportolóit. Ináncsy Miklós például nem tudta, hogy ki az a Rákosi Gyula. Ami pedig Dámosy Zsoltot illeti, neki jó a sajtója, igaz, eredményt nem mutat fel. A helyzet szinte reménytelen. Ha egy elnök a szurkolóktól vár megoldást, akkor ott nagyon nagy baj van...
(Furulyás Jánost is szerettük volna megszólaltani, ám a korábbi elnököt nem tudtuk elérni.)