Franck Ribéry reménytelen

Franck Ribéry elesett a szerződéstőlFranck Ribéry elesett a szerződéstől
Vágólapra másolva!
2007.02.09. 01:39
Címkék
Regényt is lehetne írni arról, miként alakultak a hírek az elmúlt hónapok során a Bayern München és Franck Ribéry lehetséges összeházasítása kapcsán, Uli Hoeness Bayern-igazgató bejelentése azonban azt sejteti, hogy a könyv végéhez érkeztünk.

A Marseille 23 éves francia válogatott támadójának talán legkitartóbb kérője a bajor gárda volt, a hűséges érdeklődés azonban nem hozott sikert.

„A Marseille csapatát hamarosan megveszi Jack Kachkar – beszélt a müncheni visszavonulás hátteréről Uli Hoeness. – Nem hiszszük, hogy az új tulajdonos egyik első lépése az lesz, hogy eladja a szurkolók legnagyobb kedvencét. Így a Ribéry megvásárlására vonatkozó esélyeink szinte egyenlőek a nullával.”

A francia klubbal régóta kapcsolatban álló kanadai befektetőjelölt valószínűleg a következő hónapban veszi át az egyesületet, és könnyen lehet, hogy érkezése egyúttal azt is jelenti, hogy a csapat kispadján Sven-Göran Eriksson, a korábban az angol válogatottat is vezető svéd szakember foglal helyet.

A Bayern München egyébként a Bundesliga 21. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az Arminia Bielefeld ellen feledtetheti a múlt heti nürnbergi zakót. A hét végi program egyetlen pénteki találkozóján Huszti Szabolcs együttese, a Hannover a Wolfsburgot fogadja, a mérkőzést a Sport Klub csatorna 20.30-kor élőben közvetíti.


Szavazás

Melyik csapat nyeri a német bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik