Sutil és Gascoyne ad reményt a hollandoknak

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.02.05. 23:46
Címkék
Olyanok voltak az oroszok a Formula–1-ben, mint a szél: a semmiből jöttek, és ugyanolyan gyorsan el is tűntek. Az egykori Jordan-istálló a rövid Midland-korszak után immár narancssárgában tündököl. Hétfőn Silverstone-ban bemutatták a holland sportautógyár tulajdonában lévő, Spyker névre hallgató istálló új négykerekűjét, amelyet Ferrari-erőforrás hajt majd ebben az idényben.
A két pilóta egyike a tavalyról megtartott holland Christijan Albers, a másik pedig a nagydíjak pénteki tesztnapjain káprázatos produkciót nyújtó Adrian Sutil. A 24 éves német a csapat tavalyi versenyzőjét, a portugál Tiago Monteirót szorította ki. Heikki Kovalainen és Lewis Hamilton mellett ő lesz az idény harmadik újonca, és bár érkezését nem kíséri akkora hírverés, mint társaiét, a képességeit nem lehet kétségbe vonni. Persze igazán csak akkor tűnhet ki, ha rendszeresen megveri Alberst a csapaton belüli párharcok során.„Több mint egy álom, hogy egy éven át tartó tesztelés után lehetőséget kapok versenyzőként is – mondta Sutil, aki két éve Lewis Hamilton mögött második lett az F3-as Euroszériában, tavaly pedig megnyerte a japán F3-as bajnokságot. – Felkészültem a kihívásra, nem okozok csalódást.”A csapat célja, hogy lépésről lépésre fejlődjön, futamgyőzelemről legkorábban öt év múlva akarnak beszélni. Noha a Ferrari-erőforrást „külsősként” megkapók sohasem tartoztak az élcsapatok közé, a Spykernél bíznak a maranellói V8-asokban. A 2006-os évet pont nélkül záró gárda még ennél is többet vár az autójától, amelynek fejlesztésére immár két szélcsatornája van.A csapat igazi ásza nem az autók egyikében ül majd, hanem a technikai munkát felügyeli. Mike Gascoyne megszerzése hatalmas siker a Spyker számára, a mérnök a kilencvenes évek végén a csapatot – még Jordanként – a vb-esélyesek közé emelte, Heinz-Harald Frentzen 1999-ben három futammal az idény vége előtt tíz pontra volt a listavezető Mika Häkkinentől. Ezután a Renault-nál dolgozott, tulajdonképpen ő indította el a francia istállót a világbajnoki duplázás felé vezető úton. Egy csábító összeg miatt a Toyotához szerződött, de munkamódszereit a japánok nem díjazták, ezért tavaly szakítottak vele.Most a Spykerért dolgozik, abban a reményben, hogy sikerül megközelíteni korábbi sikereit. Amihez persze rengeteg idő kell még.
Legfrissebb hírek

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
26 perce

Vízilabda: a Semmelweis Egyetem átveszi az OSC játékosait, már megvan az új vezetőedző is

Vízilabda
48 perce

Egy ötödik és egy tizedik hely a floorball-világbajnokságról

Egyéb csapat
58 perce

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
1 órája

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
1 órája

BL: négy belső védővel állhat ki az Inter ellen a Barcelona

Bajnokok Ligája
1 órája

MAGYAR-FINN KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 órája

Hamarosan kiderül, kik alkotják az új újpesti stábot

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik