Fáradtak, mégis elszántak

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.02.04. 02:13
Címkék
Ezúttal elmaradt a bravúr – ellentétben az esztendeje történtekkel –, az idén nem sikerült nyernie a Sopronnak Jekatyerinburgban, de egyrészt a kétpontos vereség (71–69) miatt semmi okuk a zöld-sárgáknak a szégyenkezésre, másrészt megvan a lehetőségük a javításra.
Cserny Réka (balra) és Németh Bernadett jól játszott Jekatyerinburgban
Cserny Réka (balra) és Németh Bernadett jól játszott Jekatyerinburgban
Cserny Réka (balra) és Németh Bernadett jól játszott Jekatyerinburgban
Cserny Réka (balra) és Németh Bernadett jól játszott Jekatyerinburgban
Cserny Réka (balra) és Németh Bernadett jól játszott Jekatyerinburgban
Cserny Réka (balra) és Németh Bernadett jól játszott Jekatyerinburgban

Szerda este hat órától, amikor újra egymásnak feszül az MKB-Euroleasing és az UMMC, de most már megint Magyarországon, azaz a hazai pálya előnye Cserny Rékáék mellett szól. És ha már a csapatkapitány neve szóba került: érdekes, hogy éppen ő és Németh Bernadett nyújtotta Oroszországban a legjobb teljesítményt, noha a párharc győztes első felvonásán kicsit talán halványabb voltak a többiekhez képest.
Hogy ennek mi az oka?

„Nem tudom, ez elég összetett dolog lehet, például közbejött Ivana Matovics sérülése, aki kevesebb időt tölthetett a pályán a megszokottnál, így nagyobb szerep jutott nekem – mondta a soproniak 49-szeres válogatott tízese, aki a pontok (13) és a lepattanók (9) tekintetében is csapata legjobbja volt pénteken. – Bettinek meg régóta mondjuk, hogy vállalkozzon többet, mert jó keze van, viszont az elmúlt időszakban kissé passzív volt támadásban, amire felfigyelt az ellenfél is, s látszott, feladta kicsit a védését. Most jól ment neki: bár a legelső hármaskísérlete kimaradt, emlékeim szerint utána egymásután hármat bedobott.”

A kezdő ötös oszlopos tagja jól emlékezett, pedig igencsak fáradtan beszélt szombat délután, mert a hosszú utazás miatt az előző három éjszakából kettő gyakorlatilag kimaradt a soproni együttes számára. A harmadik meccsre való felkészülés első állomása ez után nem is lehetett más, mint a pihenés, és szabadnapot is kaptak a játékosok Székely Norbert vezetőedzőtől a regenerálódásra. Vasárnap újra kezdődnek az edzések, és mivel a hétvégén nincs bajnoki forduló, csak az Euroligára kell koncentrálniuk a hölgyeknek. Három napjuk lesz rá, hogy megfelelő állapotba kerüljenek a nagy feladatra.

Jó hír a szombat reggel fél nyolcra hazaérő csapattal kapcsolatban, hogy nincs sérültje. Pontosabban, ahogy Cserny Réka fogalmazott: „Nagyobb baj nincsen, kisebb dolgok persze fájnak, de ez megszokott a szezon közben.”
Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
24 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
24 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
38 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
56 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája