Madár most ellenfélre vár

T. A.T. A.
2007.02.03. 01:20
Címkék
Erdei Zsolt nyugalma legendás
Erdei Zsolt nyugalma legendás
Erdei Zsolt nyugalma legendás
Erdei Zsolt nyugalma legendás
Erdei Zsolt nyugalma legendás
Erdei Zsolt nyugalma legendás
Erdei Zsolt, a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka pénteken a budapesti Boxutca étteremben tartott sajtótájékoztatóján értékelte hetedik címvédő mérkőzését, amelyen technikai K. O.-val győzte le Danny Santiagót.

A magyar öklöző elégedett volt, de nem szállt el magától, mert mint mondta: ellenfele középszintű bunyós. A mérkőzés úgy alakult, ahogy eltervezte, nyugodtan bokszolt, és a második, valamint a nyolcadik menetben is „kipattant” egy-egy nagy ütés a kezéből, amelynek azért örült különösen, mert a felkészülés során éppen az ütőerő növelésére helyezték a hangsúlyt.

A német közönség is egyre jobban megismeri és megszereti Madárt – ezt bizonyítja, hogy Németországban körülbelül négymillióan látták meccsének közvetítését a tv-ben.

Az újabb címvédés után természetesen már mindenkit a folytatás izgat, amelyről azonban egyelőre nem tudni túl sokat. Szóba került egy esetleges június 2-i, budapesti gála – erről egyelőre hivatalos megerősítés nem érkezett, sem Erdeitől, sem pedig Kovács Istvántól vagy Dámosy Zsolttól, akik korábban közösen szervezték a magyarországi nagy bokszeseményeket. A profik között eddig hibátlan Madár hivatalos kihívója az amerikai Roy Jones Jr. lenne, ám mivel ilyen esetekben neki kellene lépni az Universum felé, hogy érvényesítse kihívói jogát, és erre utaló megkeresés eddig nem érkezett, kevés az esély arra, hogy tényleg ő lesz a nyár eleji ellenfél. Valószínűbb, hogy Erdei júniusban Julio César Gonzálezzel küzdhet meg újra – a mexikóival, akitől 2004 januárjában elhódította a világbajnoki övet. Talán címegyesítésre is sor kerülhet (természetesen egy harmadik ellenfél ellen), bár ennek összehozása mind anyagi, mind szakmai szempontból óriási munka lenne a német klub számára.

Az Universum másik magyar bunyósa, Balzsay Károly is részt vett a tájékoztatón, és természetesen ő is elégedett volt, hiszen a második menetben aratott kiütéses győzelmet. Elképzelhető, hogy március 17-én címmérkőzést vívhat a nagyközépsúlyú öklöző, de az is lehet, hogy erre csak júniusban lesz alkalma.

Kovács István – aki a WBO egyik alelnöke is – elmondta, a szervezet jótékonysági alapjából az idén is nyertek 5000 dollárt pályázat útján, amelyből február 11-én rendeznek gálát gyerekeknek. A rendezvényen az exvilágbajnok Nagy János és Erdei Zsolt is jelen lesz.
Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
2 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
7 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
16 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
25 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
34 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
56 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája