Folytatás: leghamarabb az ősszel

Az álom szertefoszlott… Ennél is fájóbb, hogy ez már nem is álom lett volna. Nagyon is valóság. Jó formában érkeztek az Eb-re, a kötelezők során bemutatott ke-ringőjük szép volt, a rövid programban előadott tangójuk pedig egyenesen fantasztikus. És akkor megtörtént a baj...

„A kűr előtti edzésen futottuk a programunkat. Akkor sem, és ma sem tudjuk pontosan, hogy mi történt. Valószínűleg egy jéghibába akadt be a korcsolyám. Rögtön tudtam, hogy nagy a baj, ugyanis még a roppanást is hallottam. A szárkapocscsontom tört el, nyolc csavar és egy lemez erősíti most a bal bokámat. Egyelőre fekvőgipszet kaptam, amit a jövő héten cserélnek át egy másikra, de még abban sem fogok tudni lábra állni, csak hat hét múlva. Akkortól kezdődhet meg a lábam erősítése.”

Ez pedig hosszú idő. Pláne úgy, hogy – leszámítva a fizikai fájdalmakat (és azok sem kicsik) – lelkileg is meg kell erősödnie Elek Attilának. És nemcsak neki. Társának, Hoffmann Nórának is.

„Nagyon nehéz lesz az elkövetkező időszak mindkettőnknek – kesergett Hoffmann. – Próbálok segíteni Attilának. Azt hiszem, az lesz a legnehezebb, hogy lelkileg feldolgozzuk a velünk történteket. Ugyanakkor azt sem tudom, hogy én mivel foglalom majd el magam a következő hónapokban. Edzeni biztosan fogok, de nyilván nem tudok majd akkora intenzitással, ahogy Attilával közösen tettük az elmúlt hónapokban.”

Az idei szezonban tehát már biztosan nem versenyezhet a legjobb magyar jégtánckettős. Így nem lesznek ott a márciusi tokiói világbajnokságon sem. „Pedig olyan jó szezonunk volt – folytatta Elek –, jól futottunk a Grand Prix-versenyeken, jól sikerült a felkészülésünk az Eb-re, ott is jól mentünk. Ennek tükrében pláne nehéz tudomásul venni, hogy véget ért, ráadásul így ért véget számunkra a szezon.”