Az idén is emlékverseny

MTI MTIMTI MTI
2007.02.01. 02:12
Címkék
A BVSC asztalitenisz-szakosztálya csütörtöktől vasárnapig rendezi meg – az idén immár 12. alkalommal – hagyományos nemzetközi utánpótlás-viadalát, a Molnár János-emlékversenyt.
Az 1995-ben, 13 évesen tragikus autóbalesetben elhunyt játékos emlékére kiírt eseményen ezúttal is öt korosztály (újonc I, II, III, illetve serdülő és ifjúsági) ifjú asztaliteniszezői vesznek részt.Az előzetes nevezések alapján 18 ország 220 játékosa áll asztalhoz a Szőnyi úti csarnokban. Különlegességnek számít, hogy az indulók között lesznek ecuadoriak, tanzániaiak, indiaiak és egyiptomiak is. A verseny rangját mutatja, hogy a franciák a legfiatalabbak mezőnyében korosztályos válogatottjukkal képviseltetik magukat, a svédek pedig világhírű pingponggimnáziumuk valamennyi növendékét nevezték.A mérkőzések a csütörtöki nyitányon 15.30 órakor, a további napokon 10 órakor kezdődnek.
Legfrissebb hírek

Magyar díjugrató sikerek Somorján

Egyéb egyéni
6 perce

Halász Bence győzelemmel hangolt az országos bajnokságra

Atlétika
11 perce

Konferencialiga-selejtező: Atert Bissen–ETO FC

Európa-konferencialiga
32 perce

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
32 perce

Egy helyen változtatott az ETO FC – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája

Evenepoel 28 másodpercet faragott a hátrányából, Lipowitz bukott, feladta a Tourt

Kerékpár
1 órája

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
1 órája

Strandröplabdában és szépségversenyen is döntőben – interjú Szabó Annával

Képes Sport
2 órája