Elhunyt Istenes Vilmos

Vili bácsi a sport szerelmeseként dolgozott az újságnál, a legutóbbi időkben is követte az eseményeket, pontosan tudta, hogy ki mikor és hol hány gólt rúgott, mekkorát ugrott vagy dobott, pedig nem az újságírás volt a főfoglalkozása. 1936-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, s eleinte bíróként dolgozott. A háború után elbocsátották, ő pedig átképezte magát, tervstatisztikai vizsgát tett, és mérlegképes könyvelői képesítést szerzett. Előbb az újpesti, majd a Fővárosi Tanácshoz került, és innen ment nyugdíjba 1980-ban. A munkát azonban nem hagyta abba, 76 éves koráig dolgozott, és tudósítóként ekkor sem búcsúzott. 1947-től kezdve szinte minden hétvégéjét a pályán töltötte. Nyáron az atlétikai versenyekről, télen a gyorskorcsolyázók küzdelmeiről számolt be rendkívüli pontossággal. Versenybíróként ugyancsak segédkezett az események lebonyolításában, egy-egy külföldi viadal alkalmával pedig kitűnő idegenvezetésével nyűgözte le a csapattagokat. Merthogy Vili bácsi – ha ideje engedte – turistacsoportok vezetését is vállalta. Fiatalkorában ő is atletizált, a MAC tagja volt, de egy csúnya baleset miatt – szilánkosra tört a bokája – fel kellett adnia az álmait. Bár ő maga nem versenyezhetett, bátyját, Istenes Gusztáv válogatott középtávfutót szinte minden edzésre és versenyre elkísérte. Amíg tudott, kijárt a legfontosabb atlétikai eseményekre, ahová az utóbbi időben már a fiai vitték ki. Az, hogy mostanság már nehezebben mozgott, nem akadályozta meg abban, hogy friss hírekkel szolgálja az olvasókat. A sportolók, korcsolyázók és atléták ugyanis nagyon szerették, sokan őt hívták fel először telefonon, neki mondták el sikerüket, bánatukat. Több mint fél évszázad krónikása volt – örökre beírta magát az atlétika történelemkönyvébe.