Szokványosnak nem nevezhető, hogy valaki válogatott labdarúgóként külföldre igazol, aztán tizennégy évvel később még mindig ott éli az életét. A 37-szeres válogatott Balog Tibor 1993-ban lett a belga Charleroi játékosa, és noha a futballt már abbahagyta, egyelőre nem gondolkodik a hazatérésen.
A korábbi válogatott Balog Tibor (jobbra) már régen befejezte aktív pályafutását, de a sportágtól képtelen elszakadni
A korábbi válogatott Balog Tibor (jobbra) már régen befejezte aktív pályafutását, de a sportágtól képtelen elszakadni
Enyhe túlzással sem mondhatjuk róla, hogy vándormadár típus. Magyarországon profiként csak a Vác és az MTK csapatában szerepelt, aztán Belgiumban (a Charleroi és a Mons), valamint Izraelben (Asdod és a Hapoel Beer-Sheva) sem volt ez másként. A nemzeti együttesben Mezey György, Mészöly Kálmán, Glázer Róbert, Jenei Imre, Puskás Ferenc, Verebes József és Csank János is számolt a játékával, és ez azt jelzi, hogy hosszú éveken keresztül képes volt magas szinten teljesíteni. Többek emlékében az a kép él róla, hogy ő volt az a futballista, aki perre ment a FIFA-val, és elérte, hogy a bolgár, az orosz vagy éppen a magyar labdarúgókat ugyanazok a jogok illessék meg, mint az EU-tagországból származó játékosokat. A történet nem mai, de nem vitás, annak idején jó néhány játékos, valamint klubvezető áldotta az általuk addig nem nagyon ismert Balog Tibor nevét.
A Juventustól biztatták: pereljen csak bátran!
– Mondja meg őszintén: mai fejjel belevágna egy FIFA-val szembeni pereskedésbe? – Elhiheti nekem, nem Európát akartam felforgatni akkori döntésemmel, egyszerűen csak futballozni szerettem volna – kezdett a történetébe Balog Tibor. – Amikor lejárt a szerződésem Charleroi-ban, nem tudtam Nancyba szerződni, ugyanis a klubom pénzt kért a játékjogomért. A franciák nem fizettek, hiszen az EU-tagországokból ingyen igazolhattak, aztán azt vettem észre, hogy lejárt az átigazolási időszak, nekem pedig nincs csapatom. Nagyon nehéz volt megélnem, hogy profi futballistaként nem végezhetem a dolgomat, és próbáltam megoldást találni a helyzetemre. Nem mentem azonnal bíróságra, eltelt fél év, nem változott semmi, így lépnem kellett. Csak halkan jegyzem meg, voltak együttesek, mint például a Juventus, amelyek szerették volna, ha végigviszem az ügyemet a FIFA-nál, nekik ugyanis érdekük volt, hogy megnyerjem a pert.
– Pereskedett a klubjával is, nekiment a FIFA-nak, időközben pedig Izraelbe szerződött. – Szerződésem lejárta után csak a tartalékokkal edzhettem Charleroi-ban, majd a vezetők már ezt sem engedték. Baráti segítségként egy harmadik ligás gárdánál gyakorolhattam, aztán azt javasolták, hogy fél évre szegődjek el kölcsönben, aztán ha Izraelben elégedettek lesznek velem, végleg megvásárolnak. A belgák belementek az üzletbe, Asdodba igazoltam, fél évvel később pedig megnyertem a munkaügyi peremet a Charleroi-val szemben. Jól éreztem magam Izraelben, a családom azonban nem tudta megszokni az ottani életet, így visszatértünk Belgiumba.
Nem akart elszakadni a futballtól
– És itt mintha elszakadt volna a film: pályafutásának ezen időszakáról keveset hallottunk... – A második osztályban sze-replő Mons csapatához igazoltam, majd amikor a második év végén feljutottunk a legjobbak közé, úgy döntöttem, harmincöt évesen elég volt a profi futballból. Tudja, korábban mindenhol kezdő játékosként számoltak velem, nem szerettem volna, ha az élvonalban esetleg csak tíz-húsz percet játszok. A futballtól azért nem akartam elszakadni, és mert rengetegen kerestek, három évet eltöltöttem egy negyedik ligás gárdánál. Aztán Charleroi-ban a városházán kaptam munkát, ami abból áll, hogy nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozom. Edzést tartok, programokat szervezek nekik, és emellett az ötödosztályú Chatelet csapatát irányítom.
– Milyen edzői képesítés szükséges ehhez a munkához? – Jelenleg olyan papírom van, amellyel a negyedik vonalban edzősködhetek, fél év múlva azonban meglesz az A-licencem, azzal már a második ligában is vállalhatok munkát. Terveimben a pro-licenc megszerzése is szerepel. Persze itt a protekció ismeretlen, a szükséges lépcsőfokokat végig kell járni.
– Milyen körülmények között működik az ötödik vonalbeli Chatelet? – Charleroi Chatelet városrészében három kiváló pályánk van. A tizenhat csapatos bajnokságban a kilencedik helyen állunk. Háromszáz gyerek futballozik nálunk, ők valamennyien tagdíjat fizetnek, és részesedünk a büfénk bevételeiből is.
A szurkolókat lehetetlen becsapni
– Korábbi klubjával milyen a viszonya? – Történt, ami történt, itt nem feledkeznek el a régi játékosokról. Ha telefonálok, hogy valamelyik meccsre jegy kellene, azonnal küldenek kettőt. Egy-egy öregfiúk-találkozón egyébként még pályára is lépek. Belgiumban sok olyan szponzor van, akinek a csapata alacsonyabb osztályban szerepel, és ők azért is hajlandók fizetni, hogy az öregfiúk együttesével megmérkőzhessenek.
– Követi a magyar futball eseményeit? – Nem pocskondiázom a magyar labdarúgást, mert annak köszönhetem, hogy az lettem, aki vagyok. Interneten követem az eseményeket, de elszomorítanak a hírek. Nem emlékszem olyanra, hogy a Fradi-pályán ne lett volna telt ház, ha velük játszottunk. Ma üres lelátók előtt zajlanak a meccsek, ennek egy oka van: a szurkolók nem kíváncsiak a gyenge mérkőzésekre, becsapni nem lehet őket... ---- K ---- B