„Most semmi esélyem sincs”

– Miroslav Beránek a jelek szerint nem számít önre a tavaszszal, ehhez képest a miskolci teremtornára kiadott debreceni játékoslistán az ön neve az első. Nincs itt némi ellentmondás?
– Ha van, ha nincs, összehasonlíthatatlanul jobb a csapattal tartani, mint a plafont bámulni otthon – felelte Igor Bogdanovics. – Egyébként is: szeretek kispályázni.

– Csakhogy nem erre szerződött. Legutóbbi nyilatkozatában megingathatatlannak tűnt, mondván: ha nem kap megfelelő ajánlatot, Debrecenben marad – edzeni. Kitart?
– Egyelőre Debrecenben gyakorlok, az edzéseket végigdolgozom a többiekkel, ha pedig meccs van, a rehabilitációs trénerünk, Dankó Mihály által előírt feladatokat végzem. A klub és a menedzserem közben csapatot keres. Magyarországi és külföldi érdeklődőről is tudok, konkrétumokról viszont szó sincs, de pillanatnyilag az sem tudom, kölcsönjátékosként igazolok-e át, vagy végleg elhagyom Debrecent. És persze az sincs kizárva, hogy maradok… Nem kapkodok, az átigazolási piac nem holnap zár.

– Feltette a kérdést önmagának, miért jutott ilyen megalázó helyzetbe? Szinte csak megtűrik a DVSC-nél.
– Elsősorban saját hibáim miatt kerültem kutyaszorítóba. Pedig nem kezdődött rosszul a szezon, a Szuperkupa-döntőben jól ment a játék, az edzéseken rendesen dolgoztam, és ha kezdő, ha csere voltam, igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból. Aztán – az én szempontomból – balszerencsésen alakultak az események: rosszul futballoztam, megsérültem, győzelmi sorozatunk pedig éppen akkor kezdődött el. Kimaradtam a csapatból – és leálltam. Ezért is mondtam: alapvetően én vagyok a felelős a történtekért. Életem edddigi legrosszabb idénye áll mögöttem.

– Meglepte Miroslav Beránek döntése?
– Inkább az emberek reakciója, az, hogy egyesek inkább az elmúlt fél év, egy pocsék periódus alapján ítélnek meg, s most azon morfondíroznak: vajon melyik Igor Bogdanovics igazi arca? Két és fél évig jó voltam, most meg én vagyok a legroszszabb? Igazán ez bánt. Elég „öreg” vagyok már, megtanulhattam volna: az emberek sokfélék, és sokféleképpen gondolkoznak. Nem érthetem meg mindannyiukat.

– És az edzőjét? A „vallomása” fényében ön másként határozott volna?
– A fiatalítás nem előzmény nélküli, már az ősszel hallottam róla. A verseny cseppet sem zavart volna, de arra nem számítottam, hogy el sem indulhatok majd a „futamon”. Ha az edzőmérkőzések rosszul sülnek el, és tíz találkozón egyetlen gólt sem szerzek, ha motiválatlanul és fásultan futballozom, érthető lenne a reakció: menj nyugdíjba! Mindamellett ha tíz gólt lövök az edzőmeccseken, az sem garancia rá, hogy a tétmérkőzéseken is eredményes leszek. Persze az esély nagyobb, mint fordított esetben. De most semmi esélyem sincs. ---- N ---- &