Csak a padról nézi a rangadót

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.01.21. 02:26
Címkék
Massimo Oddo az AC Milan ellen legfeljebb csereként juthat szóhoz
Massimo Oddo az AC Milan ellen legfeljebb csereként juthat szóhoz
Massimo Oddo az AC Milan ellen legfeljebb csereként juthat szóhoz
Massimo Oddo az AC Milan ellen legfeljebb csereként juthat szóhoz
Massimo Oddo az AC Milan ellen legfeljebb csereként juthat szóhoz
Massimo Oddo az AC Milan ellen legfeljebb csereként juthat szóhoz
A múlt hét végén félidejéhez érkezett a Serie A küzdelemsorozata, a fordulást követő első (azaz a huszadik) fordulóban egyik élcsapatnak sem lesz könnyű dolga. Kérdés, az első helyezett Internazionale megszerzi-e vasárnap sorozatban tizenharmadik bajnoki győzelmét, jócskán rácáfolva ezzel a szám balszerencsés mivoltára. A milánói csapat hazai pályán fogadja a Fiorentinát, amely hiába gyűjtött eddig 34 pontot a bajnokságban (ezzel a negyedik helyen állhatna), tizenöt egységről a bundabotrány miatt le kellett mondania, így csak a tizennegyedik a tabellán.

Mielőtt azonban újból azon kezdenénk elmélkedni, van-e olyan csapat a mezőnyben, amely veszélyes lehet ebben a bajnokságban az Interre, inkább foglalkozzunk a forduló slágermérkőzésével, a vasárnap esti Lazio–Milan összecsapással.

A két (szintén pontlevonással, ám nem ugyanakkora mértékben büntetett) csapat találkozójának pikantériáját a világbajnok olasz védő, Massimo Oddo személye szolgáltatja. A 30 éves labdarúgó a Lazio színeiben ebben a szezonban tizenöt bajnokin lépett pályára, és öt gólt szerzett. Nem csoda tehát, hogy a Milan bejelentette vételi szándékát a fővárosiak csapatkapitányára.

Claudio Lotito, a Lazio elnöke úgy nyilatkozott: figyelembe veszik, hogy Massimo Oddo Milánóban szeretné befejezni pályafutását, hiszen fiatalon ott nevelkedett. Most azonban az elöljáró megmakacsolta magát, vélhetőleg az anyagi kérdésekben még nincs meg az összhang. Korábban úgy hírlett, nyolcmillió eurót (2 milliárd forintot) kell a játékosért fizetni – megállapodás helyett azonban megrekedtek a tárgyalások.

Apró szépséghiba, hogy a válogatott védő már mindenben megegyezett a milánóiakkal, csak a két klub egyezségére várt. S úgy tűnik, vasárnap is várakozhat, csak éppen a kispadon és a becserélésére. Edzője, Delio Rossi ugyanis azt fontolgatja, kihagyja a csapatkapitányt a Lazio kezdő tizenegyéből.

Ami a milánóiak másik kiszemeltjét, a Real Madrid csatárát, Ronaldót illeti: hiába nyúlna a játékos mélyen a zsebébe saját maga kivásárlásáért, ezzel még messze nem hárulna el minden akadály a klubcsere elől. Így a megegyezés tovább várat magára – annak ellenére, hogy sokan már biztosra vették a támadó átigazolását.

Meccsről meccsre

Ascoli–Atalanta 1–3, G: Paolucci (73.), ill. Zampagna (51.), Pinto (84.), Doni (86.)
Nem sikerült megdupláznia bajnoki győzelmeinek számát az Ascolinak, az esélyesebb Atalanta idegenbeli diadalával továbbra is harcol a nemzetközi kupaszereplést érő helyek valamelyikéért.

Reggina–Palermo 0–0
A kiesés ellen menekülő Reggina értékes pontokat szerzett a Palermo ellen, bár jobban örültek volna hatodik hazai győzelmüknek.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
3 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
4 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik