Az utolsó sivatagi homoktúra

Nema, reggel hat óra. Most is a motorosok a korán kelők, igaz, nagy részük még sötétedés előtt befejezte az előző szakaszt. Sokan az étkezősátorban találtak maguknak helyet, úgyhogy nincs más dolguk, mint belebújni a ruhába, csizmába, és indulás előtt reggelizni. A szokásoktól eltérően nem túlozzák el az adagot, nem is esznek összevissza mindent, ahogy szoktak, mert tudják, ez a nap jóval rövidebb lesz, mint az előzőek. Valóban, este hatra a mezőny nagy része eléri a nemai tábort.

A magyarok közül helyzetéből és rajtidejéből adódóan ezúttal is Kátai Péter az első fecske. De nem délután, hanem még a reggel folyamán. Mielőtt bárki megijedne, nem, nem esett ki a versenyző, egyszerűen csak a rajthoz menet szeretett volna tankolni, az itinerben jelölt benzinkút helyén azonban csak a töltőállomás romjai voltak. Vissza kellett tehát fordulnia a táborba, ahol kapott benzint, viszont emiatt harminc percet késett a rajtról.
Ez azt jelenti, hogy éppen ennyi hátrányt szedett össze, mielőtt még egyáltalán ráhajtott volna a pályára. Nem csoda, hogy amikor odaért, tiszta erőből elkezdte húzni a gázt, hogy ledolgozza hátrányát. Ennek meg az volt a hátulütője, hogy a motorja veszélyesen csúszkálni kezdett a nyomban, úgyhogy vissza kellett vennie a tempóból. A 36. helyet szerezte meg a szakaszon.

A két magyar autós páros közül ezen a napon Szalay Balázs és Bunkoczi László volt a gyorsabb (29. hely). A opeles kettős az előző napi eredményének megfelelően a mezőny közepén rajtolt, ami egyben azt is jelentette, hogy az első ellenőrző pontig folyamatosan porban autóztak, és folyamatosan előztek. Ez egészen addig tartott, amíg rá nem mentek egy tuskóra, amely nagyon megütötte az Antara alját. Szalay attól tartott, súlyos károkat okozott, ezért visszavett a tempóból, de amikor ötven kilométer megtétele után is azt érezte, hogy az autó bírja a terhelést, megint rálépett a gázra. Ettől kezdve nagyjából kilométerenként értek utol egy motorost, és sokszor szinte nullára le kellett lassítaniuk, hogy elkerüljék az ütközést.

Palik László és Darázsi Gábor ugyanazt a taktikát alkalmazta, mint egy nappal korábban: semmiféle kockázatot sem vállalt. Ez a terv általában az élvezet rovására megy, ám az ezüst Nissan pilótája rácáfolt erre: azt mondta, ez most nem volt olyan rossz. Sikerült optimális guminyomást találniuk, ez pedig elősegítette, hogy „egy gázzal” kijöjjenek a szakaszról (37. hely).

Kamionosaink közül a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Laklóth Aladár trió volt a leggyorsabb – és ezúttal is húszon belül (a 17. helyen) végzett. A kamionoknak nem kedvezett a „hullámvasútszerű” út, általában az első bucka megdobta a gépet, amely utána önjáró módon pattogott tovább.
A másik két egység sofőrjei közül Szaller Zoltán utálta, Szobi Balázs viszont kedvelte a ralis pályát, abban azonban egyetértettek, hogy itt elkélt az óvatosság. Szallernek így is volt szerelnivalója, mivel az előző nap leszakadt a sárvédőtartó, amelyet két spaniferrel rögzítettek erre a szakaszra. Szobi végig vigyorgott a gyors szakaszon, egészen addig, amíg az első csekkpont után, egy ugratónál el nem repedt előtte keresztben a szélvédő. Akkor már a többiek is rászóltak, hogy vegyen vissza a tempóból. Mert most már el kell jutni Dakarig. ---- A ---- &