Urbányi Istvánt ma kinevezik?

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2006.12.26. 23:32
Címkék
Valére Billen távozása után továbbra sincs vezetőedzője az Újpestnek – és az előzetes tervek szerint január elejéig hivatalosan nem is lesz –, ám nem elképzelhetetlen, hogy a lila-fehér klub vezetői szerdán mégis bejelentik, amiről már az ünnep előtt írtunk: a belga szakember leváltása után Urbányi István ül majd le a csapat kispadjára.

Mint derült égből a villámcsapás, Valére Billent olyan váratlanul érte, hogy az Újpest vezetői két nappal karácsony előtt felbontották a szerződését. A tréner a dolgos hétköznapokat követően a bajnokság utolsó fordulója után hazautazott Belgiumba, hogy az ünnepet a családjával töltse, ám ekkor még eszébe sem jutott, hogy Magyarországra ezt követően már csak a holmijaiért kell visszajönnie.

Pedig így történt, múlt pénteken az Újpest honlapján a klubvezetőség kommünikében tájékoztatta a szurkolókat, miért is döntött úgy, hogy felbontja a belga tréner szerződését: az elöljárók szerint Valére Billen több pontban megszegte a megállapodást – a futballistákat ellenük hangolta, s három játékost megpróbált külföldre irányítani (Rajczi Péternek, Tisza Tibornak és Korcsmár Zsoltnak a télen a belga Sint-Truiden együtteséhez kellett volna csatlakoznia a törökországi edzőtáborozás alatt). Valére Billen menesztése után a vezetőedzői posztra első számú jelöltként az addig a belga szakember mellett dolgozó Urbányi István neve vetődött fel, és habár az újpesti vezetők az ünnepek alatt nem tárgyaltak a fiatal szakemberrel, mi mégis úgy tudjuk, a két fél már meg is egyezett egymással.

Nem lenne tehát nagy meglepetés, ha a lila-fehér klub tulajdonosai szerdán bejelentenék: a januári felkészülést már Urbányi Istvánnal kezdi meg az együttes. Az A-licences edző kinevezése mellett szól, hogy három éve utánpótlás-igazgatóként dolgozik a lila-fehér klubnál, tehát meglehetősen jól ismeri a fiatalokat, továbbá, hogy a klub vezetői nem szeretnének különösebb edzőkeresésbe kezdeni, hiszen Urbányi István személyében szerintük az arra legalkalmasabb személy venné át a csapat irányítását.

A lila-fehérekkel kapcsolatos további hír, hogy a klub négy és fél évre szóló szerződést írta alá az ősszel tíz mérkőzésen lehetőséget kapó Nagy Olivérrel.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
5 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik