Egy szerződés születése

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2006.12.21. 01:21
Címkék
Annak idején több pletyka is felröppent arról, hogyan köttetett a szerződés a McLaren és Fernando Alonso között. A csapatfőnök Ron Dennis most elárulta.
Fernando Alonso külön engedéllyel már tesztelte a McLarent, aminek Ron Dennis is nagyon örült
Fernando Alonso külön engedéllyel már tesztelte a McLarent, aminek Ron Dennis is nagyon örült
DPPI
Fernando Alonso külön engedéllyel már tesztelte a McLarent, aminek Ron Dennis is nagyon örült
Fernando Alonso külön engedéllyel már tesztelte a McLarent, aminek Ron Dennis is nagyon örült
Fernando Alonso külön engedéllyel már tesztelte a McLarent, aminek Ron Dennis is nagyon örült
DPPI
Fernando Alonso külön engedéllyel már tesztelte a McLarent, aminek Ron Dennis is nagyon örült

A Ferrari is igényt tart a trófeára

A finn Kimi Räikkönen előreláthatólag január 21-től 23-ig tesztel először új csapatánál, a Ferrarinál, annak mugellói pályáján. Mindezt Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke nyilatkozta a La Gazzetta dello Sport című lapnak. Elmondása szerint az új autókat január 15. és 20. között mutatják be.

„Kimi számára eljött a pillanat, hogy világbajnok legyen – jelentette ki Montezemolo. – Egy kiváló pilóta kiváló autót kap, a többi csak rajta múlik. A Ferrari 2004 óta nem nyert egyetlen világbajnoki címet sem, ezen sürgősen változtatni kell. Engem az sem zavar, ha esetleg a másik versenyzőnk, Felipe Massa nyeri a vb-t. Az a lényeg, hogy tőlünk legyen valaki a legjobb.”

A Ferrari irányítója hozzátette: a konstruktőrök versengésében megszerezhető világbajnoki cím csak akkor ér valamit, ha az egyéni győzelem is megvan.
Amikor Fernando Alonso a 2005-ös Brazil Nagydíjon elért harmadik helyével kivívta élete első világbajnoki címét, rajta kívül a McLaren akkori két pilótája, Juan Pablo Montoya és Kimi Räikkönen, valamint a wokingi istálló elnöke, Ron Dennis vett részt a díjátadó ceremónián. A két mclarenes éppen frissítőért rohant, miközben Dennisnek és Alonsónak az egyik sarokba félrehúzódva volt egy perce arra, hogy elbeszélgessen egymással.
Dennis, ahogy illik, gratulált Alonsónak a vb-címhez. Ekkor kezdett érdekessé válni a történet.

– Nagyon nehéz idény volt, és ennek oka a McLaren – mondta Alonso Dennisnek. – Hihetetlen, hogy képesek ilyen gyorsan fejleszteni az autót.
– Ha tetszik az istálló, a tagja lehetsz – vágta rá az elöljáró.
– Nagyon szeretném, ha így lenne.
– Ezt komolyan mondod?
– Persze.

Ezzel el is dőlt, hogy Fernando Alonso a Renault-nál kötött szerződése lejártával a McLarenhez igazol. A történetet Ron Dennis maga mesélte el, hozzátéve, hogy a következő, Japán Nagydíjon titkos találkára hívta Alonsót egy hotelszobába, és minden részletben megegyeztek.
„Korábban is beszéltünk Fernandóról a csapatvezetőséggel, de azt hittük, hosszú távra elkötelezte magát a Renault-hoz” – árulta el Dennis.
A McLaren Alonsóval együtt az egyes rajtszámot is megszerezte. Michael Schumacher és Jacques Villeneuve visszavonulása után a mezőny egyetlen világbajnoka tehát a wokingiakat erősíti.
Legfrissebb hírek

NB I: Ferencvárosi TC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
5 perce

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
13 perce

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
27 perce

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
57 perce

Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda

Minden más foci
57 perce

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
1 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik