Két nap után két arany

R. B. B.R. B. B.
2006.12.19. 00:12
Címkék
Továbbra is remekül szerepelnek a magyar dzsúdósok a koreai Szuvonban rendezett egyetemi és főiskolás világbajnokságon. A nyitó nap két érme után hétfőn sem adták alább a mieink, Braun Ákos világbajnok, Baczkó Bernadett pedig ezüstérmes lett.Braun Ákos első mérkőzését ipponnal hozta a Fülöp-szigeteki Edgar Ordillas ellen, a java azonban csak ezután következett, hátralevő három összecsapása hosszabbításban, aranyponttal dőlt el. A lengyel Krz Wilkomirs-kit vazarival, a francia Ahmed Ould Saidot ipponnal verte, majd következett a japán Narita Jaszutaka elleni döntő. Az öt perc letelte után ismét döntetlen volt az állás, sőt három hosszabbítást követően is nulla nullára álltak a felek, végül bírói döntéssel Braun Ákos lett a világbajnok.Hogy ne engedjünk a napi két éremből, Baczkó Bernadett is dobogós lett. Az idei Hungária-kupa győztese három meccset nyert Szuvonban, végül csak a kínai Csu Gujrong tudta megállítani, aki vazarival győzött a jukót szerző magyarral szemben.Harmadik, hétfőn szereplő dzsúdósunkat, a kecskeméti Nagysolymosi Sándort a negyeddöntőben a későbbi világbajnok német Ole Bischof búcsúztatta, de egyúttal vigaszágra is juttatta, ahol egy meccset nyert meg és egyet elvesztett, ez az ötödik helyhez volt elegendő.A magyar csapatot egyébiránt megkülönböztetett médiafigye-lem kíséri Japánban, amely nem csak a mostani eredményeknek köszönhető, hanem annak is, hogy 2004-ben, Moszkvában a csapatversenyben négy emberrel győzték le az ötfős japán együttest – az ázsiai országban akkor ez volt az év negatív sportszenzációja.
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
22 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
22 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
33 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
52 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája