Gyánó Szabolcs elégedett

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2006.12.12. 00:38
Címkék
Lapunk folyamatosan figyelemmel kíséri a külföldön légióskodó magyar labdarúgók pályafutását, mégis előfordul, hogy akadnak olyanok, akikről hetekig, esetleg hónapokig nem hallunk semmit, pedig lenne miről beszámolni…
Gyánó Szabolcs augusztus elején szerződött a portugál élvonalbeli Académica Coimbrához, és a 26 éves támadó októberben elégedetten nyilatkozott lapunk hasábjain.

Vajon így érez az azóta eltelt két hónap után is?

„Továbbra sem bántam meg, hogy ideszerződtem – mondta Gyánó Szabolcs, éppen csapata edzése előtt. – Nincs okom a panaszra.”
Pedig dicsekedni sem nagyon lehet: tizenhárom forduló elteltével Gyánó Szabolcs csapata a tizenkettedik helyen áll a tabellán.

„A bajnokság előtt a biztos bentmaradás volt a cél, és bár sokáig a középmezőnyben álltunk, az utóbbi időben visszacsúsztunk – mondta a magyar támadó. – A következő két mérkőzésünket a Benfica és a Sporting ellen játsszuk, így a papírforma nem azt ígéri, hogy feljebb tudunk kapaszkodni.”

A csatár már három gólt szerzett – legutóbb éppen a hét végén, a Marítimo ellen – annak ellenére, hogy eltiltások és sérülések miatt csak nyolc találkozón léphetett pályára, négyszer pedig csereként.

„Legutóbb egy hónapot hagytam ki sarokcsontgyulladásom miatt, érthető, ha kevesebbszer jutok szóhoz – magyarázta Gyánó Szabolcs. – Egyébként nem vagyok sértődős típus, igyekszem úgy edzeni, hogy kitűnő erőben legyek és folyamatos játéklehetőséghez jussak.”
Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
3 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
4 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik