Fizettek Székesfehérvárott!

K. I.K. I.
2006.12.09. 00:38
Címkék
Lesz meccs vasárnap Székesfehérvárott – a sorsolás tekintetében ez nem meglepő, ám ismerve a jelenlegi fehérvári állapotokat, már van súlya ennek a kijelentésnek. A piros-kékek zárásként a Sopront fogadják és információink szerint az is felvetődött a játékosok közt, hogy ők bizony nem lépnek pályára az utolsó mérkőzésen, mivel a klub négyhavi fizetésükkel tartozik. Mint arról beszámoltunk, emiatt már elmaradt egy edzés, az FC Fehérvár futballistái csütörtökön nem tréningeztek.

Nos, a helyzetük péntekre javult, hiszen kéthavi fizetést megkaptak a labdarúgók, így aztán edzettek is, sőt még a Sopron ellen is pályára lépnek majd. Ez azt jelenti, hogy a tartozás felét letudta már a klub, az augusztusi és a szeptemberi jussukat vehették fel a futballisták, az októberi és a novemberi gázsi kifizetését pedig december 15-re ígérték a klub vezetői. Ezenkívül két prémiummal – a Diósgyőr és az Újpest legyőzéséért járó jutalommal – adós még az egyesület.


Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Tíz magyar arany a karatésok ISKA-világbajnokságán

Egyéb egyéni
39 perce

Másodpercekre volt a sereghajtó Budakalász a győzelemtől a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
52 perce

Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

Olasz labdarúgás
59 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
1 órája

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik