Elmaradt a magyar párharc

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2006.12.03. 01:13
Címkék
Újabb magyar összecsapásra volt kilátás a Bundesligában, de csalódnunk kellett: míg Huszti Szabolcs – akit a Magyar Labdarúgó-szövetség az év játékosának választott – kezdő volt a Hannoverben, addig a cottbusi Szélesi Zoltán a kispadról figyelhette a játékot.
Előbbi labdarúgó nyugodtabban várhatta a szombatot, mert már nem a kiesés rémének terhe alatt kellett játszania, a Cottbus viszont legutóbbi öt találkozóján csak két pontot gyűjtött, és lejtmenetbe kapcsolt a tabellán.

Ha a csapatok jelenlegi formáját nézzük, nem meglepő, hogy a Hannover 1–0-ra nyert. Husztiék le sem tagadhatják hogy idegenben eredményesebben tudnak játszani, mint saját közönségük előtt.

„Hazai pályán a múlt hét végén a Mainz elleni sikerrel megtört a jég, de tény: idegenben több pontot gyűjtöttünk – mondta a lefújás után Huszti Szabolcs. – Már a katasztrofális rajtnál is hangsúlyoztam, jobb csapat vagyunk annál, hogy a kiesés ellen küzdjünk. Célunk, hogy a lendület kitartson az év végéig, és folytassuk jó szereplésünket.”

Szavazás

Melyik csapat nyeri a német bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A Cottbusban Szélesi Zoltán helyén újból a brazil Vragel da Silva játszott, a magyar légiós így nyilatkozott mellőzéséről: „Megkértem az edzőmet, hogy hagyjon ki a csapatból, mert nem lenne szerencsés, ha két magyar rugdosná egymást a pályán. Na, de félretéve a tréfát: a tréner úgy döntött, többünket pihentet. Megérdemelt a Hannover sikere, társaim közül többen nem tettek meg mindent a győzelemért. Petrik Sander beláthatja végre, hogy fel kell adnia rotációs elveit. Nehéz helyzetben vagyunk, egyre nő a nyomás, ezúttal is értékes pontokat veszítettünk.”

BUNDESLIGA, 15. FORDULÓ
Cottbus–Hannover 0–1
G: Cherundolo (22.)
Werder Bremen–Hertha BSC 3–1
G: Diego (24. – 11-esből), Klose (32., 40.), ill. Simunic (25.)
(Dárdai Pált a szünetben lecserélték)
Bayern München–Mönchengladbach 1–1
G: Demichelis (23.), ill. Delura (33.)
Dortmund–Wolfsburg 1–0
G: Smolarek (91.)
Bochum–Hamburg 2–1
G: Dabrowski (5.), Misimovic (70.), ill. Ljuboja (42.)
Bielefeld–Leverkusen 0–0

Pénteki eredmény:
Mainz–Stuttgart 0–0

Vasárnap, 17.00: Nürnberg–Schalke (tv: Sport Klub), Aachen–Frankfurt
Legfrissebb hírek

Vizes vb: a görögök klasszisa boldog Magyarországon, de pénteken győzelemre tör

Vizes vb 2025
1 perce

Súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
8 perce

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
38 perce

Hajón tölti az 50. születésnapját Palkovics Krisztián

Jégkorong
41 perce

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
48 perce

A híres kifakadás az elbukott brazíliai vb-kijutás után és az előző politikai rendszer kemény kritikája – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

85 éves Törő András, aki egyszerűen lelépett

Képes Sport
1 órája

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik