Nagyon hamar eldőlt, melyik csapat a jobb

CH. GÁLL ANDRÁS, MÓCZÁN ZOLTÁNCH. GÁLL ANDRÁS, MÓCZÁN ZOLTÁN
2006.11.27. 00:27
Címkék
Elgondolkodtató mérkőzést vívott vasárnap az NB I három, addig még veretlen csapata közül kettő: a papíron rangadónak számító meccsen a MiZo-Pécs kilenc perc után 30–4-re vezetett, s végül 82–45-re verte meg a Szeviép-Szeged együttesét.
A szezon eddigi meccsein nem éppen világbajnoki teljesítményt nyújtó ausztrál vb-aranyérmes Jennifer Whittle remek triplája indította az összecsapást, majd nem sokkal később ismételt a 197 centis center, s 10–0-ig meg sem állt a tízszeres bajnokcsapat.

Vickie Johnson – tartva hetek óta mutatott kirobbanó formáját – egyik ziccert dobta a másik után, amikor pedig Iványi Dalma labdaszerzését követően az egykori New York Liberty-legenda a háta mögött varázsolt gólpasszt Amra Dapo kezébe, először dübörgött fel a vastaps a csarnokban.

Másodszor meg akkor, amikor – hihetetlen módon – 30–4-et mutatott az eredményjelző, pedig még véget sem ért az első negyed…

Persze mentségük bőven lehetett a szegedieknek, pénteken tértek haza viszontagságos vologdai kirándulásukról, a héten pedig sorsdöntő Európa-kupa-meccs vár rájuk Celjében, de azért mégis…

Becsületükre legyen mondva, a második negyedben megemberelték magukat a – ne feledjük: csupán egyetlen légióst foglalkoztató! – vendégek, s hajszál híján meg is nyerték ezt a játékrészt, leginkább Török Szilvia és Kajdacsi Judit ügyes kosarainak a köszönhetően.

A hazaiaknál az idény felfedezettje, Bujdosó Nóra ontotta a kosarakat, s Whittle már egy szép gólpasszal is bizonyította, nem véletlenül akasztották a nyakába két hónapja a világbajnoki aranyérmet Brazíliában.

A harmadik negyedben Török egy darabig válogatott formában játszva faragta a hátrányt, de aztán újra beindult Johnson, Bujdosó és Béres, és amikor utóbbi hét méterről bevert egy triplát, felrobbant a nézőtér (68–32).

Béres Tímea volt a mezôny legeredményesebb játékosa, a Szeged elleni mérkôzésen
Béres Tímea volt a mezôny legeredményesebb játékosa, a Szeged elleni mérkôzésen
Béres Tímea volt a mezôny legeredményesebb játékosa, a Szeged elleni mérkôzésen
A beteg Mészáros Kornéliát nélkülöző vendégek csupán hét játékost tudtak forgatni, a Pécs viszont nem lankadt, és Whittle a negyed lefújásának pillanatában 39 pontosra duzzasztotta az előnyt.

A negyedik negyedre elapadtak a pontok, a szamarai, illetve vologdai vendégjáték okozta fáradtság kiütközött a játékosokon. 82–39 után bejöttek a pécsi serdülők, és így lett a vége 82–45.

Mestermérleg
Rátgéber László, a Pécs őedzője
Minden elismerésem a csapatomé, megbeszéltük, hogy kulcsfontosságú bajnoki vár ránk. Így készültünk, így is játszottunk.

Peresztegi Nagy Ákos, a Szeged őedzője
Bízom benne, hogy amiért jöttünk – komoly ellenfelünktől tanulni, felvenni a ritmusát –, valóra vált, de ezt a következő meccseken tudjuk majd észrevenni.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

---- A ---- A
Legfrissebb hírek

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
17 perce

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
23 perce

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
32 perce

Ha június 30. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Ronaldo, Lehmann és Beckham–Simeone

Foci vb 2026
34 perce

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
39 perce

Akár a torna egyik legjobb meccse is lehet az elefántcsontpart–Norvégia találkozó

Foci vb 2026
40 perce

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
50 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik