Diplomás futballista lehet az MLSZ-főtitkár

V. GY.V. GY.
2006.11.18. 02:24
Címkék
Főtitkárt keres Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke. A posztot betöltő Kmety Ildikó ugyanis egészségügyi okokra hivatkozva lemondott a tisztségről, s most megfelelő utód után kutat az elnök. Több jelölttel is tárgyalt, leginkább azokkal, akik korábban pályáztak a főtitkári posztra. Mint pénteki számunkban megírtuk, közöttük volt Bérczy Balázs, a Pécsi MSC, s az Újpest egykori élvonalbeli labdarúgója is. Döntés egyelőre nincs, az MLSZ elnöksége határoz majd az új főtitkár személyéről.
Na de ki is az a Bérczy Balázs?

A remek labdarúgómúlttal rendelkező Bérczy Balázs negyvenéves. Pécsett kezdett futballozni, tagja volt a Pécsi MSC élvonalba jutó együttesének, s 1985-ben játszott először az NB I-ben. Bár több csapatban is megfordult, mégsem tartozik a vándormadarak közé. Hat éven át játszott nevelőegyesületében, majd 1991 tavaszán belekóstolt a légiós életbe is, a belga Beerschot labdarúgójaként. Visszatérése után a Volán FC-ben folytatta, aztán egy évig a Kispest-Honvéd futballistája volt. Ezt követően újabb hat év következett, mégpedig Újpesten, ahol nemcsak a csapat, a szurkolótábor is befogadta. Tanár úrnak szólították társai, ugyanakkor szerénysége, intelligenciája miatt szerették. Azon ritka labdarúgók közé tartozik, aki jogi diplomával büszkélkedhet. Újpest után, 1999 tavaszán a BVSC-hez igazolt, majd egy év BKV Előre következett, ahonnan 2000-ben a BLSZ-ben szereplő FC Vis-Maiorhoz szegődött. Bár amatőrök között futballozik, a porfiktól sem szakadt el, jelenleg is a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének elnöke. Egzisztenciális gondjai sincsenek, hiszen egy biztosításokal foglalkozó cég alkalmazásában áll.
Megítélésünk szerint nagy esély van arra, hogy az MLSZ elnöksége Bérczy Balázst bízza meg a főtitkári teendők ellátásával.
Legfrissebb hírek

Elefántcsontpart az Inter csatárával kezd, a norvégoknál kimaradt a Dortmund védője

Foci vb 2026
5 perce

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
29 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
36 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
40 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
51 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
51 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
53 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik