Felállva tapsolt az ötezer szurkoló
Végre lehet dicsérni egy magyar mérkőzést is: az MTK és a Diósgyőr ugyanis hajtós, küzdelmes, átlag fölötti meccset játszott egymással. A győztes gól pedig a sérüléséből visszatért Hrepka Ádámé.

Hrepka Ádám ismét a csúcson: csereként beállva gyôztes gólt szerzett

Hrepka Ádám ismét a csúcson: csereként beállva gyôztes gólt szerzett
Itt van például Hrepka Ádám esete.
A kívülállók még azt is feltételezik, hogy a csatárral elszaladt a ló: keveset edz, nem készül profi módon a mérkőzésekre, s ennek tudható be mellőzése. Ezt a feltevést erősítette, hogy a Győr elleni Magyar-Kupa-meccsen is csak melegített, de nem küldte pályára Garami mester. Diósgyőrben is csak a padra ültette edzője az egyébiránt gólerős támadót. Minderről azért szó sincs. Garami József elmondta, hogy Hrepka Ádámnak ő maga javasolt pihenőt sérülése miatt.
Tehát a csatár valóban kevesebbet edzett, de éppen szakvezetője parancsára… Később kiderült: Garami József tudja, mikor kell bevetnie egy sérülésből visszatérő játékost!
Persze a csatár nélkül is hemzsegett az MTK kezdőcsapata a válogatott kerettagoktól. A most meghívott Végh Zoltán, Balogh Béla, Rodenbücher István, Kanta József, Németh Krisztián, no meg a Bozsiknál már bemutatkozó Czvitkovics Pétert is játszott a diósgyőri meccsen.
Az NSO ajánlja:
Aztán a gólnál kiderült, Garami mesternek pedagógia tudását Németh Krisztiánnal szemben is alkalmaznia kell. A fiatal támadó ugyanis a 30. percben a kapuba talált, ám les miatt középkezdés helyett szabadrúgást ítélt Vad II István játékvezető. Mire a 17 éves, eddig 22 élvonalbeli mérkőzést a háta mögött tudó labdarúgó percekig eltorzult arccal kiabált a partjelzőre...
A második félidőben sem sokat változott a játék, és nyugodtan elmondhatjuk: az ősz egyik legjobb meccsét láthatták a diósgyőriek. A győztes MTK-t csak kevesen kísérték el Miskolcra, pedig alighanem szívesen megnézték volna a szurkolók a csereként beálló Hrepka Ádám nagyszerű gólját, amelyet a nyugati tévécsatornák hetekig ismételnének. Ki beszélt már ekkor a fiatal csatár állítólagos fegyelmezetlenségről...
Lüktető, nagy iramú, élvezetes meccsen az MTK megérdemelten nyert, így továbbra is vezeti a tabellát.
Az igazán meglepő dolog viszont a lefújás után történt: a félelmetesnek tartott diósgyőri közönség felállva tapsolta meg a játékosokat – és nemcsak a példásan küzdő diósgyőri futballistákat, hanem a győztes MTK labdarúgóit is. A közönség értékelte az akaratot, az elszántságot, díjazta, hogy a sok keserves találkozó után végre tényleg nagyszerű kilencven perccel rukkolt ki két magyar csapat.
Nagyon szép gesztus volt, tökéletesen passzolt ehhez a nagyszerű meccshez.
Szavazás
– Miért nem sikerült a bravúr?
– Érett játékot nyújtott az MTK – kezdte gyorsértékelését a diósgyőri edző, Csank János. – A mi balszerencsénk az, hogy nem tudunk döntetlent játszani. A mérkőzés sorsát eldöntő gólt megelőzően szép csellel ugrasztották szét védőinket. Hajtottunk, s ugyan kikaptunk, de le a kalappal a csapat előtt. Úgy vélem, nem érdemeltünk vereséget, bár az MTK is minden dicséretet megérdemel.
– Miért csak a vége felé küldte pályára Vitelki Zoltánt?
– Mert sérült volt, továbbá Zoli védekező középpályás nálunk, és Hrepka Ádám gólja után rizikósnak ítéltem hamarabb bedobni.
– Csapata a következő hetekben ismét hazai környezetben szerepel majd. Hogyan próbálja meg tartósítani a vereség ellenére is jónak ítélhető teljesítményt?
– Mindenképpen arra törekszünk, hogy konzerváljuk pillanatnyi formánkat. Az viszont nagyon lényeges, hogy a kapu előtt határozottabbak legyünk, jobban összpontosítsunk, és akkor talán a sikerek sem maradnak el.
Érthetően boldogabban nyilatkozott Garami József, aki remek érzékkel küldte pályára Hrepka Ádámot.
– Alighanem nagyon elégedett...
– Igen, és annak is örülök, hogy sportszerű volt a közönség – mondta az MTK szakmai igazgatója. – Jólesett, hogy a lefújás után mindkét csapatot köszöntötték. Ebben a szezonban most játszottuk a legjobb mecscset. Bőségesen adódtak helyzetek mindkét oldalon. Úgy érzem, a magyar labdarúgás akkor lép majd előre, ha sok ilyen mérkőzést látunk az élvonalban.
– Miért nem nevezte a kezdők közé Hrepka Ádámot?
– Sérült volt két-három hétig, szerdán sem játszott, és most is bizonytalan volt, hogy szerepeltethetem-e. Szerencsére felépült, és rendelkezésemre állt. Megvallom őszintén, cserélni nem nagyon tudok, ennek a műfajnak Verebes József volt a nagymestere. Néha azonban én is beletrafálok...
– Csapatának hét tagja is szerepel Várhidi Péter keretében. Mit tesz annak érdekében, hogy fiai feldolgozzák ezt a lelki terhet?
– Apró gondok nálunk is adódnak, de alapvetően rend és fegyelem van. Nincs problémám senkivel, azt tapasztalom, hogy játékosaim kezelni tudják a helyzetet. ---- 2. perc: Pintér nagyszerű labdával dobta támadásba a balösszekötő helyén kiugró Németh Krisztiánt, aki nyolc méterről, ballal félmagas lövést eresztett meg, Szalma hatalmas bravúrral szögletre mentett.
5. perc: Szögedi 22 méterről célozta meg a bal felső sarkot, ám Végh mutatós vetődéssel szögletre tisztázott.
17. perc: Kriston vezette fel középen a labdát, a tizenhatos előtt keresztbe passzolt, az érkező Németh Krisztián három lépést követően, 12 méterről, jobbal a léc alá akart lőni, Szalma újabb bravúrt mutatott be, és ismét szögletre mentett.
20. perc: Farkas Viktor a jobb oldalon csaknem az alapvonaltól adott középre, az érkező Foxi hat méterről nagy lövést zúdított kapura, és ezúttal Végh mutatta be, hogy ő is kitűnő formában van, pazar vetődéssel kapu fölé tolta a labdát.
28. perc: Sipeki a tizenhatos bal oldali sarkától végzett el szabadrúgást. Jobbal csavart a kapu elé, ahol először Elek, utána Foxi csúsztatta meg fejjel a labdát, ám centiméterekkel elcsúszott a jobb alsó sarok mellett.
42. perc: Németh Krisztián, ügyes cselek után, a tizenhatoson belül viszszagurított az érkező Kanta József elé, aki nyolc méterről jobbal a jobb alsó sarok irányába lőtt, Szalma hihetetlen mozdulattal, ujjheggyel ezúttal is szögletre tolta a labdát.
44. perc: Douva iramodott meg a jobb oldalon, beadása tiszta helyzetben találta Sipekit, aki azonban tíz méterre a kaputól rosszul találta el a labdát, amely aztán a léc fölött hagyta el a játékteret.
49. perc: Bori vezette fel a labdát középen, aztán 22 méterről nem sokkal lőtt kapu fölé.
63. perc: Bori a jobb oldalon száguldott el, pontosan adott középre, Németh Krisztián tiszta helyzetben vehette át a labdát, de a bevetődő Farkas Viktor és Mogyorósi megzavarhatta, mert lövését a vetődő Szalma lábbal, fantasztikus bravúrral mentette.
68. perc: Szépségdíjas góllal megszerezte a vezetést az MTK. Lambulics indította a bal oldalon Németh Krisztiánt, aki a tizenhatos sarkánál két remek csellel lerázta magáról őrzőit, aztán talppal a mögötte érkező Hrepka elé továbbította a labdát, és a négy percel korábban beálló csatár gyönyörű mozdulattal, 14 méterről, jobbal, a bal felső sarokba ívelt.
0–1
88. perc: Az előretörő Elek 24 méterről, ballal félmagas lövést eresztett meg, a labda nem sokkal csúszott el a bal sarok mellett.
90. perc: Douva tisztára játszotta magát, majd önzetlenül a mellette futó Foxi elé gurított, aki 12 méterről, hatalmas lövést küldött kapura, ám Végh parádés védéssel szögletre tisztázott. ---- Szalma Pál bravúrt bravúrra halmazott, ezzel nemcsak csapata, a mezőny legjobbja is volt. A védelemből Farkas Viktor emelkedett társai fölé, és a többieknek sem kellett szégyenkezniük. Ezúttal is Kouhema Foxi mozgatta a DVTK-t, a legtöbb veszélyt az ő mélységi passzai jelentették. Az ellenfélnél Végh Zoltán és Kriston Attila is nagyszerűen teljesített. Talán csak a védelem bal oldalán Pollák Zoltán maradt el némiképp a tőle elvárható teljesítménytől. A középpályán Mladen Lambulicsnak döntő érdemei vannak a gól előkészítésében, miként a nagy kedvvel és sajnos nagy hanggal futballozó Németh Krisztiánnak is. Hrepka Ádám pedig remek cserének bizonyult, gólja élményszámba ment, ráadásul ezzel nagyon fontos három pontot szerzett az MTK. ---- 2. perc: Pintér nagyszerű labdával dobta támadásba a balösszekötő helyén kiugró Németh Krisztiánt, aki nyolc méterről, ballal félmagas lövést eresztett meg, Szalma hatalmas bravúrral szögletre mentett.
5. perc: Szögedi 22 méterről célozta meg a bal felső sarkot, ám Végh mutatós vetődéssel szögletre tisztázott.
17. perc: Kriston vezette fel középen a labdát, a tizenhatos előtt keresztbe passzolt, az érkező Németh Krisztián három lépést követően, 12 méterről, jobbal a léc alá akart lőni, Szalma újabb bravúrt mutatott be, és ismét szögletre mentett.
20. perc: Farkas Viktor a jobb oldalon csaknem az alapvonaltól adott középre, az érkező Foxi hat méterről nagy lövést zúdított kapura, és ezúttal Végh mutatta be, hogy ő is kitűnő formában van, pazar vetődéssel kapu fölé tolta a labdát.
28. perc: Sipeki a tizenhatos bal oldali sarkától végzett el szabadrúgást. Jobbal csavart a kapu elé, ahol először Elek, utána Foxi csúsztatta meg fejjel a labdát, ám centiméterekkel elcsúszott a jobb alsó sarok mellett.
42. perc: Németh Krisztián, ügyes cselek után, a tizenhatoson belül viszszagurított az érkező Kanta József elé, aki nyolc méterről jobbal a jobb alsó sarok irányába lőtt, Szalma hihetetlen mozdulattal, ujjheggyel ezúttal is szögletre tolta a labdát.
44. perc: Douva iramodott meg a jobb oldalon, beadása tiszta helyzetben találta Sipekit, aki azonban tíz méterre a kaputól rosszul találta el a labdát, amely aztán a léc fölött hagyta el a játékteret.
49. perc: Bori vezette fel a labdát középen, aztán 22 méterről nem sokkal lőtt kapu fölé.
63. perc: Bori a jobb oldalon száguldott el, pontosan adott középre, Németh Krisztián tiszta helyzetben vehette át a labdát, de a bevetődő Farkas Viktor és Mogyorósi megzavarhatta, mert lövését a vetődő Szalma lábbal, fantasztikus bravúrral mentette.
68. perc: Szépségdíjas góllal megszerezte a vezetést az MTK. Lambulics indította a bal oldalon Németh Krisztiánt, aki a tizenhatos sarkánál két remek csellel lerázta magáról őrzőit, aztán talppal a mögötte érkező Hrepka elé továbbította a labdát, és a négy percel korábban beálló csatár gyönyörű mozdulattal, 14 méterről, jobbal, a bal felső sarokba ívelt.
0–1
88. perc: Az előretörő Elek 24 méterről, ballal félmagas lövést eresztett meg, a labda nem sokkal csúszott el a bal sarok mellett.
90. perc: Douva tisztára játszotta magát, majd önzetlenül a mellette futó Foxi elé gurított, aki 12 méterről, hatalmas lövést küldött kapura, ám Végh parádés védéssel szögletre tisztázott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








