Hangok a lelátókról

Futballparlament című sorozatunkkal sikerült elindítani egy olyan vitát, amely a labdarúgást szerető emberek körében témát adott a beszélgetésekhez. Rengeteg futballt féltő olvasónk jelentkezett hozzászólásra: telefonok, e-mailek, levelek, sőt a szerkesztőségbe eljuttatott tanulmányok százai adják az alapját az alábbi írásnak.

Kezdjük az elsők között jelentkező B. Kőszegi Tibor értékelésével. Olvasónk kőkemény kritikát fogalmaz meg a jelenkori MLSZ-vezetőséggel szemben, mégpedig a következőképpen: „Amikor Kisteleki István elindította megbízói utasítására a támadást Bozóky Imréék ellen, akkor a magyar futball az európai labdarúgás felé vezető úton haladt. Minden esély adott volt egy kibontakozó, nemzetközi szinten is számottevő futballélet felépítésére. A világ legjobb csapatai látogattak el Magyarországra, beindult az utánpótlásfutball, a két legtekintélyesebb magyar vállalat állt az utánpótlásbázis kiépítésének élére. Útjára indult a Bozsik-program, s közel egymilliárd forint volt a támogatás célösszege, és ami hangsúlyos: az utánpótlás-mozgalom országos népszerűségre tett szert, hatvanezer fiatalt hozott be a sportágba egy év alatt.”

A futballvitát véleményező olvasónk hosszú oldalakon keresztül elemzi azt, miért jutott néhány hónap leforgása alatt gödörbe az amúgy sem túl magasan szárnyaló magyar futball, és mi vezetett el odáig, hogy a válogatott szégyenszemre 2–1-re kikapott Máltától. Ezen szurkolói elemzés arra világít rá, hogy a szurkolók számára igen is fontos az, hogyan kommunikál az MLSZ, milyen programmal áll az ország elé, és a drukkerek számára még fontosabb, hogy a szövetség a külvilág felé azt közvetítse, hogy intézkedéseivel nem rombolja, hanem építi a sportágat.

Az NS Futballparlament vitasorozatának indulásakor nem tépték ki a telefonkagylót egymás kezéből az edzők, vagyis azok, akik talán a legtöbbet tehetnék azért, hogy jobb legyen a magyar labdarúgás, hogy elmondják a véleményüket... Mintha nem érdekelné őket, mi történik körülöttük, a langyos vízben való lubickolás számukra tökéletesen megfelel.

Szakmai oldalról egyetlen ember, a szakkönyveket és a Futballtréner című folyóiratot készítő Ferenczi Attila vette a fáradságot, hogy hozzászóljon a témához. Ő arról írt, miért lett beteg, sőt halott a magyar labdarúgás. Ferenczi Attila szerint, a magyar foci sikertelenségének legfőbb oka az, hogy nincs labdarúgó-kultúra az országban. Véleménye szerint ezt a kultúrát a Testnevelési Főiskola tüntette el, mondván „A TF átírta a tradíció játékelméletét, átírta a játékot leíró fogalomrendszert, s átírta a gyűjtőfogalmak mögötti jelentéstartalmat, mindazt, amit a jelenkori edzők sikeres elődei megalkottak... Azok a közgazdász-megállapítások jól hangzanak, hogy nincs pénz, nincs pálya, azonban ez a nincstelenség a kultúra meglétét még nem szüntetheti meg, hiszen az nem anyagi jellegű, hanem gondolati termék.”

Ferenczi Attila szakmai kérdéseket is boncolgat, és ebben felfedezhető néhány érdekesség, így például az, hogy a visszavont centerjátékról már egy 1936-os magyar szakkönyvben is írtak, továbbá, hogy azt a fajta játékszervezést, amelyet a brazilok használnak manapság, az szintúgy fellelhető egy 1945-ös magyar szakanyagban, csak amíg ezeket a munkákat a világ felhasználta a futballfejlesztés során, addig Magyarországon elfelejtették azt, hogy a legjobb szakembereink anno tíz évvel megelőzték a korukat. ---- B ---- B