Csupán egy magyar csapat folytathatja a száguldást

Vágólapra másolva!
2006.10.15. 02:57
Címkék
A három magyar autós induló közül csak egy maradt versenyben a portugál Ek-futam záró napjára. Palik László a tizenegyedik helyről várja a folytatást, Szalay Balázs és Rigler Zoltán műszaki hiba miatt a szombati első szakaszon búcsúzott.
Por volt. Átláthatatlan, tüdőrepesztő por. A versenyzők nem voltak túl hálásak az ötletért, hogy az első tíz után (a szuperspeciálison jó eredményt elérők kiváltsága, hogy kétpercenként indulhattak) félperces időközönként rajtoltatták az autókat. Látni gyakorlatilag semmit sem lehetett, a pornak nem volt ideje felszállni, már jött is az újabb száguldó autó. Az előzés életveszélyes volt, mert hiába dudált valaki, aligha látta, merről kellene kerülnie. Egy ilyen előzésnél kapott defektet a Rigler Zoltán, Maurer Péter kettős. Rámentek egy sziklára, ám a kiesést természetesen nem a lyukas kerék okozta, hanem hogy nem sokkal később a Touaregben eltört a kardáncsukló. Hiába javították meg az autót, kifutottak az időből, ezért elvették a menetlevelüket. Szalay Balázs és Bunkoczi László sem járt sokkal jobban, ők is az első szelektíven búcsúztak. A szakasz 120. kilométerénél a Fronterában fennakadt a gázpedál, viszont jött a kanyar…Kuplung le, visító motor, kuplung fel, reccsenés. Pillanatok alatt lejátszódott az egész: valami tönkrement a váltóban. Pedig addig a korlátozott látási viszonyokon kívül más gondja nem volt a párosnak. A három magyar induló közül már csak a Palik László, Darázsi Gábor kettős maradt versenyben. Ők indultak a legkésőbb (a 46. pozícióban), az ő napjuk sem volt éppen leányálom, a lenyelt por mennyiségét tekintve semmiképp. Ám így is folyamatosan zárkóztak fel a legjobbakra, a 182 kilométeres szakasz után már a 19. helyen álltak, a 229 kilométeresen pedig feljöttek a 11. helyre. Autójuk azon kevesek közé tartozott a mezőnyben, amelyek rendben bevitték pilótáikat a célba, igaz, este a szervizcsapatnak azért adott egy kis munkát a jobb eleje. A viadal vasárnap egy 100 kilométeres szakasszal ér véget.Baja Portalegre (Portugália), Ek-futam
Az állás a 2. nap után:
Az állás a 2. nap után:
1. Marc Blázquez, Jordi Mercater (spanyol, Nissan Navara) 5:23:34.2, 2. Barbosa, Ramalho (portugál, Nissan Navara) 3:30.9 perc hátrány, 3. A. Ré, P. Ré (portugál, Nissan Pathfinder) 20:09.0 p h., …11. Palik, Darázsi (magyar, Nissan Pick-up) 40:40.6 p h.
Legfrissebb hírek

Cselgáncs World Tour: Pupp Réka ötödik lett Asztanában

Egyéb egyéni
7 perce

Öttusa-vk: három magyar döntős a nőknél Pazardzsikban; Özyüksel olyat produkált, amit korábban senki

Egyéb egyéni
11 perce

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „öt magyaros” szabályt

Magyar válogatott
21 perce

Intenzív edzéssel készültek a mieink Németország elleni vb-nyitányra hoki-vb-n

Jégkorong
28 perce

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
28 perce

Hosszabbított a Barcelonával Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
41 perce

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihirdették a magyar kereteket az evezős Európa-bajnokságokra

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik