„Valami meghalt bennem”

– Tudott aludni?
– Természetesen nem – válaszolta Kisteleki István. – A győztes meccsek után is nehezen alszom el, így aztán nem csoda, hogy a szerda esti mérkőzést követően csak forgolódtam az ágyamban. Szurkolóként, játékosként, edzőként, majd vezetőként sajnos több kudarcot megéltem, ám a máltai egyikhez sem hasonlítható. Egy éjszaka kevés ahhoz, hogy túllépjen rajta az ember, s tartok tőle, nekem hetek, sőt hónapok kellenek ehhez. De nem sajnáltatni akarom magam, ez az én problémám.

– Másnak lehet-e baja a vereségből? Gondolok itt elsősorban Bozsik Péterre.
– Nem titok, csütörtök délelőtt, útban hazafelé hosszasan beszélgettem a szövetségi kapitánnyal, akivel abban maradtunk, hogy jövő hétig írásban rögzíti az őszi találkozók tapasztalatait, külön-külön kiemelve a játékosok teljesítményét. Azt is kértem tőle, nevezze meg, kik azok a futballisták, akikre hosszabb távon számítana. Ebből a beszámolóból nyilvánvalóvá kell válnia annak is, hogy a szakember milyen perspektívát lát a válogatottban, remélhető-e előrelépés. A már megvitatott anyagot aztán október huszonhatodikán az elnökség elé terjesztjük.

– Vagyis Bozsik Péter élvezi a bizalmat.
– Ismétlem: október huszonhatodikén összeül az elnökség. Ennél tovább most nem mennék.

– A máltai kudarc után elvárta volna a kapitánytól, hogy felajánlja lemondását?
– Nem érzem úgy, hogy minősítenem kellene a kapitány döntéseit. Bozsik Pétert szerződés köti a Magyar Labdarúgó-szövetséghez, és ő eddig betartotta a megállapodás összes pontját. Hogy emberileg ki hogyan éli meg az ilyen szituációkat, az vérmérséklet kérdése. Azt viszont leszögezném: a szövetségi kapitányt száz százalékig becsületes embernek ismertem meg, aki a maga részéről mindent megtett azért, hogy a csapat sikerrel szerepeljen. Igaz ugyanakkor az is, hogy ezért a szereplésért elsősorban az övé a felelősség.

– Kik okolhatók még a szégyenteljes vereségért?
– Őszinte leszek: másfél éve nem azért tértem vissza a futballba, hogy az elfekvő osztályon a haldokló szájához tartsam az oxigénmaszkot. Ehhez képest most az a helyzet, hogy az MLSZ igyekszik életben tartani a sportágat. De egyedül nem megy. Magyarország mai gazdasági, társadalmi és politikai közege sajnos nem alkalmas arra, hogy segítsen minket. Jobban mondva: semmilyen segítséget nem kapunk. A sportág első számú vezetőjeként nyugodtan megállapíthatom, labdarúgásunk érdekérvényesítő képessége nem működik, amennyiben nem áll be változás ezen a téren, úgy hamarosan a legnépszerűbb tömegsport szintjére süllyedünk.

– A futballistákban csalódott?
– Ha igennel válaszolok, azzal nem mondok el mindent. Hétfő este meglátogattam a játékosokat Tatán, és közöltem velük: Törökország ellen nem úgy teljesítettek, ahogy elvárom tőlük. Szépen kértem őket, még van két napjuk, szedjék össze magukat, és nyerjenek Máltán. Ehhez képest négy órával a meccs előtt a szálloda halljában azt kellett mondanom a szakmai stábnak, hogy szerintem nem változott a helyzet, és hozzátettem: ennek nem lesz jó vége. Törés állt be a csapatnál, ez lerítt az arcokról, a labdarúgók nem tudták magukat megfelelő állapotba hozni, nem volt elég hitük és akaratuk céljaik megvalósításához. ---- & ---- &