Ifisták az európai elitben

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2006.10.07. 00:37
Címkék
Csoportgyőztes lett a magyar U17-es válogatott az Örményországban megrendezett Európa-bajnoki selejtezőn. Szokolai László szövetségi edző csapata három válogatottal harcolt a két továbbjutó hely egyikéért. Az 1990 januárja után született fiatalok Bulgária ellen kezdték meg szereplésüket, és bár az első félidőben egygólos hátrányba kerültek, Nikischer György, Simon András és Tóvizi Tamás góljával 3–1-re nyertek. Második mérkőzésén a hazaiak ellen diadalmaskodott a nemzeti csapat, ám ezúttal Simon András találata is elegendőnek bizonyult a három pont megszerzéséhez. Két győzelemmel, biztos továbbjutóként várta tehát a skótok elleni csoportdöntőt az U17-es gárda, s itt már az 1–1-es döntetlen is elég volt az elsőséghez (a magyar gólt Molnár Marcell szerezte).

„Erős csapatok ellen játszottunk, és figyelemre méltó teljesítmény, hogy az első helyen jutottunk tovább – mondta a sikerről Kasza János, a csapat technikai vezetője, akit a jereváni repülőtéren a beszállás előtti pillanatokban értünk utol. – Skócia európai viszonylatban erősnek számít, nem véletlen, hogy csapatunk mellett ez a gárda jutott tovább. Az örményekről elegendő annyit megemlíteni: tizenkilenc éves korosztályuk tavaly éppen Magyarországon jutott tovább a csoportunkból.”

Annyit még sikerült megtudnunk, hogy az Európa-bajnokság következő, „elit” körének sorsolását decemberben tartják, és információnk szerint Magyarország is megpályázza saját csoportküzdelmeinek rendezési jogát. A 28 csapatot hét négyes csoportba sorolják, ahonnan az első helyezettek jutnak a 2007 nyarán rendezendő U17-es Európa-bajnokságra (a nyolcadik résztvevő a házigazda Belgium).

Ha nehéznek is tűnik négy elitcsapat közül egyedüliként továbbjutni, semmi esetre sem lehetetlen, amit éppen az egy évvel idősebb magyar fiatalok bizonyítottak, amikor tavasszal Portugáliát, Ukrajnát és Svédországot megelőzve jutottak ki a luxemburgi Eb-re, ahol az ötödik helyen végeztek Both József tanítványai. Az előző korosztály legjobbjait az MTK, pontosabban az agárdi Sándor Károly Futballakadémia adta, ezt a csapatot az MTK-ban, a DVSC-ben, a ZTE-ben és a Vác együttesében szereplő fiatalok alkotják.
Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
6 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
13 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
15 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
21 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
24 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
38 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
42 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
45 perce
Ezek is érdekelhetik