Csak optimistán!

– Az előjelek nem túl kedvezőek...
– Mire gondol? – kérdezett vissza meghökkenve a nyolcszoros válogatott hátvéd, Éger László.

– A vasárnapi bajnokin kettő nullára kikaptak, és visszacsúsztak a tizenhetedik helyre.
– Ó, nem kell ezt tragédiaként felfogni: Spanyolországban sem teszik. Hogy mást ne mondjak, ha valaki, hát az elnökünk bosszús lehetne a vereségek után, ehhez képest a lefújást követően az az első dolga, hogy leszaladjon az öltözőbe, és kezet rázzon a játékosokkal. Más ilyenkor ordibálna, a cipőket hajigálná, ő pedig biztat bennünket, hogy nem baj, fiúk, majd legközelebb nyertek. Megjegyzem, ha így lesz, máris a középmezőnyben találjuk magunkat, ugyanis a hatodik helyen álló csapat csupán három ponttal jár előttünk. Szóval tényleg nincs nagy baj.

– Akkor jó. Megszokta már a spanyolországi életformát?
– Nem volt nehéz. Akkora a nyugalom arrafelé, hogy az idegnyugtató gyógyszert szerintem nem is ismerik. A lakásunk száz méterre található a tengerparttól, az időjárás csodálatos, de számomra még ennél is fontosabb, hogy amióta kiköltöztem, mindegyik mecscsen pályára léptem, először csereként, azóta pedig kezdőként. Kijelenthetem: a fejlődésem szempontjából mindenképpen jól jártam, hogy elfogadtam a Poli Ejido ajánlatát. A Debrecen egy évre adott kölcsön, majd májusban derül ki, hogyan alakul a folytatás. Örülnék, ha kint maradhatnék, csakhogy ezzel még korai foglalkozni.

– Akkor egy kérdés erejéig ugorjunk vissza a múltba: eszébe jut még a norvégok elleni hibája?
– Azt lehetetlen elfelejteni... Ma sem mondhatok mást, mint akkor, a lefújás után: engem bánt a legjobban, hogy akkorát bakiztam. Mi tagadás, sokszor beugrik az a rövid hazaadás, azonban ehhez mindössze anynyit fűzhetek hozzá: remélem, többé nem kerülök hasonló szituációba.

– A boszniai sikerre nyilván szívesebben gondol vissza.
– Hajaj! El nem tudják képzelni, mennyire örültem, hogy négy nappal a norvégok elleni vereség után idegenben egy pokoli nehéz mérkőzést megnyertünk. Sajnos ennél lesz nehezebb meccsünk is.

– A szombati Európa-bajnoki selejtezőre céloz?
– Például arra. Bármilyen furcsán is hangzik, de azt kell mondanom, hogy a török válogatott erősebb, mint a norvég. Minden labdarúgó és focirajongó szurkoló fejből fújja a nagy neveket: Hakan Sükür, Rüstü Recber, az Altintop ikrek. A török futballisták egytől egyig Európa-hírű klubokban játszanak, az anyagi gond arrafelé ismeretlen – mivel bizonyítsam még, hogy valóban erős ellenfél vár ránk?

– Meglehet, ezek után felesleges is megkérdezni, de érdekelne: mivel kerekedhetnénk a törökök fölé?
– Elsősorban azzal, hogy a helyzeteinket berúgjuk. Nem sok lehetőségünk lesz, ezért kell a lehető legjobb százalékban kihasználnunk őket. Persze nem azt mondom, hogy lehetetlen feladat előtt állunk, csupán azt, hogyha meg akarjuk szerezni a három pontot, mindent ki kell adnunk magunkból.

– Ennyi elég is lenne a győzelemhez?
– Az sem ártana, ha nem idegeskednénk el a meccset. Idegenben rendre jól futballozunk – gondolhatunk az angliai, ausztria vagy a boszniai fellépésünkre –, ám itthon sehogyan sem megy. De szombaton hazai pályán is kijöhet a lépés. Én legalábbis ezzel biztatom magam.

– Az Ejidónak volt már válogatott labdarúgója?
– Nem tudok róla. A klubban veregetik is a vállam, hogy tagja vagyok a nemzeti együttesnek, úgy veszem észre, büszkék rám. Habár most nem annyira díjazták, hogy hazajöttem, ugyanis fontos kupameccs vár a Polira. Mondták is, ha nélkülem győznek, nehéz lesz visszakerülnöm a kezdőbe, de ezzel nem fogtak meg, mert nálam a válogatott az első. Ha nyerünk a törökök ellen, Spanyolországban egy-két hétig szívesen elüldögélek majd a padon... ---- E ---- &