Sidi Péter második helyezett

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2006.09.25. 02:13
Címkék
Sidi Péter ezüstéremmel zárta a svájci Winterthurban zajló 300 méteres Európa-kupa-döntőt. Pekingi kvótásunk a nagyöbű standardpuskások 3x20 lövéses versenyszámában kiugróan jó álló testhelyzetű lövészetének köszönhetően léphetett a dobogóra.
Sidi nem kezdett jól a fekvő nyitó számban, a 195 kör miatt a sereghajtók közé került, állva viszont szenzációsan célzott. A 300 méteres távolságra még a távcsöves célzókészülékkel is nehéz jó lövést leadni, hiszen a puskacső szinte észrevehetetlen kilengése is jelentős hibát eredményez. Sidi ennek ellenére álló testhelyzetben 193 kört ért el, kiváló teljesítményére mi sem jellemzőbb, hogy az utána következő legjobb lövő is öt köregységgel maradt el tőle. Sportlövőnk ezzel egy csapásra az élre került, a végső győzelemre ekkor ő és a cseh Lubos Opelka volt esélyes. Az utolsó, térdelő számban Sidi 191 kört lőtt, Opelka pedig 195-öt, így végül a győzelem elúszott, de egy értékes második hely azért összejött. Sidi 300 méteres Európa-kupa-döntőben elért nyolcadik, ötödik és második helyezése jó előjel az egy hét múlva kezdődő córdobai Világkupa-finálé előtt, amely magyar szempontból egynapos lesz. Három versenyzőnk – a Sidi mellett pisztollyal induló Sike Renáta és Gerebics Roland – október 7-én lép a lőállásba.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
2 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik