Végre-valahára nyerni tudtak

„Ugye, nem haknizni jöttél?” – kérdezte a maga mosolygós módján Sterbenz Tamás szövetségi kapitány még a Ferihegyi repülőtéren Császár Andreától, aki egy hatalmas, Hackney feliratú felsőben jelent meg az induláskor. Csak remélhettük, hogy vele együtt végre a többiek is összeszedik magukat a középdöntő magyar szempontból igencsak balul sikerült első két fordulója után, ami miatt érezhetően nőtt a feszültség a küldöttségben. No igen, nem erre számítottunk. Ez már tényleg az utolsó lehetőség volt női válogatottunk számára, hogy elkerülje a jövő évi pótselejtező rögös útját. Tavaly ugyanis egyszer már végigjárta – és ki is fordult a bokája…

Nos, első tíz támadásából mindössze hat pontot tudott elérni válogatottunk, azt is úgy, hogy a tizedik akcióból triplát dobott a center, Cserny Réka. Addigra sajnos már feljegyezhettünk négy eladott labdát, megannyi elhibázott tiszta dobóhelyzetet, továbbra sem találta tehát a fonalat támadásban nemzeti együttesünk. Menetrendszerűen jött a görcs, még szerencse, hogy a védekezés aránylag rendben volt, de ez csak ahhoz volt elég, hogy ne húzzanak nagyon el a második negyedben szinte végig vezető házigazdák.

Biztató jel volt viszont, hogy 25–18-as hátrányunknál, Sterbenz Tamás időkérése után sikerült rendezni a sorokat. Olyanynyira, hogy ezután nyolc magyar pont következett zsinórban, ami akkor is tartásra utal, ha ez idő tájt szinte kizárólag talált kosarakkal operáltak a mieink, mert a kidolgozott figurák nem mentek – sajnos a legtöbbször még a kidolgozásuk sem… A hajrára pedig megint maradt egy kis bosszúság: 29–28-as hazai vezetésnél ziccert hibáztak a magyarok, majd kaptak két leventególt, aminek következtében vezetés helyett ötpontos mínusszal vonulhattak az öltözőbe a nagyszünetben.

Sőt Szilvija Peeva hármasa beesett a térfélcserét követő legelső kísérletből, ezáltal minden addiginál nagyobb, nyolcpontos különbség alakult ki a felek között – nem a javunkra. Itt vette kezébe az irányítást Iványi Dalma. Az addig inkább csak labdaeladásban „jeleskedő” játékmester először válaszolt a triplára, majd olyan remek ritmusú akciókat vezetett, hogy rögtön fordult a kocka. Az addig csak középtávolról jeleskedő Károlyi Andrea is betalált a hárompontos vonalon kívülről, Papp Krisztinát pedig kiválóan sikerült megjátszani a számára kedvező dobóhelyzetekben, és a szekér meglódulása 10–2-es rohanást és egyenlítést eredményezett.

Aggódnunk csupán azért kellett, hogy vajon most sikerül-e átvenni a vezetést, mert legutóbb, Fehéroroszországban is jól sikerült a harmadik negyed eleje, aztán váratlanul megállt a tudomány. Most nem. Folytatódott a jó sorozat, a megfelelő iramban, a megfelelő megoldásokat megtalálva kosárlabdázott végre női válogatottunk, és most a jó támadás hozta magával a jó védekezést. Olyannyira, hogy nyolc percre leragadtak 41-nél a hazaiak, és az eközben felhalmozott 13 pontos előny nyugodt hajrát sejtetett.

Így is lett. Bár négy gyors ponttal kellemetlenkedett még kicsit az ellenfél, utána megadta magát. Az ebben a szakaszban már mindig a legjobb helyeken feltűnő, a fordulás után 16 pontot jegyző Papp Krisztina ontotta a kosarakat, és már 16 is volt közte. Joggal tapsolhatott tehát a kicsiny magyar B-közép – merthogy az is volt, hála a helyi magyar nagykövetnek és konzulnak, no meg ugyancsak lelkes munkatársaiknak. A lefújás után a voltaképpen a találkozó díszvendégének is tekinthető, és Sopronba csupán szeptember 24-én megérkező bolgár légiós, Albena Branzova is gratulált a magyar lányoknak.

Mestermérleg

Petko Marinov: – Az első félidőben egyensúlyt éreztem a két csapat között, a másodikban viszont kiütközött, hogy csak nyolc játékost tudtam szerepeltetni. Amikor elhúztunk hat-hét ponttal, nem tudtuk tovább növelni az előnyünket, a magyarok pedig agresszívabbakká váltak, és a második félidőben nagyon szépen védekeztek.

Sterbenz Tamás: – Kis lépés a csapatnak, nagy a lelkeknek… A lendület hozta a felszabadultságot, az pedig a fordítást.

A másik mérkőzésen: Görögország–Fehéroroszország 79–71